Szakmai életútja

1952-ben született Budapesten. Édesanyja színésznő, édesapja színházi rendező volt. 1955-1959-ig Debrecenben éltek, ahol apja a Csokonai Színház főrendezője volt. 1959-ben Szolnokra költöztek, ahol apja a Szigligeti Színház igazgatója, anyja a színház vezető művésze volt. Szolnokon járt általános és középiskolába is, a Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1969-ben. Még abban az évben felvették a BME Építészmérnöki Karára, ahol 1975-ben végzett diplomadíjasként.

Öt éves – a Középületépítő Vállalatnál szerzett – kivitelezői gyakorlatot követően 1979-ben Szolnokra költözött, ahol a Városi Tanács Műszaki Osztályán közel tíz évig főépítészként dolgozott. Közben 1982-1984 között elvégezte a BME Városépítési Tanszékén a városépítési-városgazdasági szakmérnöki tanfolyamot. 1989-ben Újpest főépítésze lett, és ebben a munkakörben tevékenykedett egészen 2017-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Munkássága

Szolnoki főépítészségének évtizede egybeesett a települési főépítészi hálózat kiépülésével, így – az első Országos Főépítészi Kollégium (OFK) tagjaként – aktív részt vállalt a munkakör szakmai kereteinek kialakításában. Részt vett az 1996-ban Vácott megrendezett I. Országos Főépítészi Konferencia előkészítésében, majd az ott újjá-alakult OFK munkájában, valamint a Főépítészi Statútum kidolgozásában és (a Kollégium képviseletében) az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény, továbbá az arra épülő jogszabály-csomag előkészítésében. 

Főépítészi feladatkörét közel 40 éven keresztül nagy szakmai hozzáértéssel és határozottsággal látta el. Szolnoki évei alatt vett lendületet a városközpont és a Tisza-part közti kisvárosias térség rendezett átépülése, valamint a Tabán építészeti megújítása. Közel három évtizedes újpesti főépítészsége alatt megvalósult a kerület teljes részletes szabályozási lefedettsége, mely megalapozta a kerületközpont és környezete városias rekonstrukcióját, a káposztásmegyeri gazdasági terület kijelölését és beépítését, valamint az ipari rozsdaövezetek feltárását és a barnamezős átalakulás megindítását. Irányította a kerület (város)építészeti értékeinek védelméről szóló rendelet kidolgozását, kezdeményezésére valósult meg számos épület műemléki védelme.

Pályafutása során számos tervpályázat lebonyolításában vett részt a Bíráló Bizottság tagjaként, vagy – az újpesti pályázatok esetében – titkáraként. Kritikai érzékének és opponenciáinak is köszönhetően több tervtanácsnak volt tagja, így a Budapesti Városépítészeti és Építészeti (területi), a Fővárosi, az Erzsébetvárosi és a Kőbányai Tervtanácsnak, továbbá megalakulásától nyugdíjba vonulásáig vezette az Újpesti Építészeti Tervtanácsot.

Publikációi

Írásai jelentek meg szakmai folyóiratokban (Városépítés, Falu Város Régió, Magyar építőművészet, Építésügyi szemle, Budapest), és valamennyi Országos Főépítészi Konferencia számára készített – gyakran (ön)ironikus – vitaindító dolgozatot.

Elismerései

• Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje (1997)
• Hild János-díj (2003) – „főépítészi tevékenységéért, következetes és kitartó munkájáért”
• Év Főépítésze díj (2008) – „főépítészi pályájának magas színvonalú, egyenletes eredményeiért, elkötelezett emberi magatartásáért, kitartásáért és a szakmai közéletben vállalt aktív, olykor oppozíciót is biztonsággal vállaló szerepléséért”

Forrás: B. A. önéletrajza

9 írása olvasható a MATARKA-n, 2 munkája található a Lechner Központban