Berényi Mária
(1952-)építészmérnök, várostervező
Hild- és Palóczi-díjas
Szakmai életútja
1952-ben született a Tolna megyei Tengelicen. Építészmérnöki diplomáját 1976-ban szerezte meg a BME Építészmérnöki Karán, urbanisztikai szakirányon. 1976-1991-ig a Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalatnál (PESTTERV) dolgozott településrendezési tervezőként, majd csoportvezetői beosztásban. 1992-től több – szakmailag elismert – várostervezővel az általuk alapított URBANITAS Tervező és Tanácsadó Kft. ügyvezetőjeként és vezető tervezőjeként folytatta tevékenységét. Jelenleg is aktív nyugdíjas, tervezőként és cégvezetőként is.
Munkája során mindig hangsúlyt fektetett fiatal urbanisztikai szakemberek oktatására, szakmai továbbképzésére: néhány évig a BME Városépítési Tanszék külsős gyakorlatvezetőjeként. A Magyar Építész Kamara Településrendezési Tagozatának alapító elnöke és 1997-2009 között vezetője, majd elnökségi tagja. 2013 óta a Magyar Igazságügyi Kamara tagja, terület- és településrendezési, majd ingatlan-vagyonértékélési igazságügyi szakértőként. 2011-2020 között Vecsés Város megbízott főépítésze volt.
Jelentősebb tervezési munkái
Több évtizedes várostervezői munkája során számos település, budapesti kerület és városrész terveit készítette el. Eredményesen vett részt az országos településrendezési tervpályázatokon.
Kerületek és települések rendezési tervei
- Sopron általános rendezési terve (1994)
- Sopron, Balf-Balffürdő általános rendezési terve (1996)
- Budapest, XXI. kerület városrendezési és építési szabályzata, övezeti terve (1998-2000)
- Sopron településszerkezeti terve és szabályozási terve (2001)
- Vecsés településfejlesztési koncepciója, településszerkezeti terve, szabályozási terve és építési szabályzata (1999-2001, majd 2011)
- Budapest, IV. kerület városrendezési és építési szabályzata (2014)
- Budapest, XXI. kerület építési szabályzata (2017)
- Budapest, VIII. kerület építési szabályzata (2018)
Városközpontok, jelentősebb településszerkezeti egységek rendezési tervei
- Budapest, IV. kerület, 5. sz. településszerkezeti egység (1992)
- Budapest, IV. kerület, 1. sz. településszerkezeti egység (1994)
- Budapest, XXI. kerület, Ráckevei (Soroksári) Duna menti területek (1995)
- Budapest, III. kerület, Kaszásdűlő és környéke (1996-1999)
- Budapest, IX. kerület, József Attila lakótelep rehabilitációs terve (1997)
- Budapest, IX. kerület, József Attila lakótelep és környéke (2002)
- Budapest, XXI. kerület, Ráckevei (Soroksári) Duna menti területek II. ütem (2002-2003)
- Budapest, IX. kerület, Alsó-Bikarét (2003-2004)
- Budapest, XV. kerület, Rákospalota városrészközpont (2005)
Településfejlesztési tervekben való közreműködés
- Budapest, XXI. kerület településfejlesztési koncepciója (1998)
- Gödöllő Város ITS (2015)
- Budapest, XVII. kerület településfejlesztési koncepciója és ITS (2015)
- Budapest, XXIII. kerület ITS (2015)
- Budapest, XXIII. kerület településfejlesztési koncepciója (2016)
Egyéb, kapcsolódó szakmai tevékenységek
- Budapest, X. kerület helyi építészeti értékvédelmi rendelet előkészítése és a kerületi értékvédelmi kataszter összeállítása (2013-2015)
Díjazott országos tervpályázatai
- Tokaj községközpont rendezése (Korompay Judittal, 1978, I. díj)
- Bonyhád, történeti városközpont rehabilitációja (Korompay Judittal, 1980, I. díj)
- Tiszafüred, városközpont rendezése (Kertész Beátával, 1982, I. díj)
- Tapolca, városközpont rendezése (Kertész Beátával, 1983, II. díj)
- Miskolc, Csorba-telepi tavak sport- és szabadidőközpont fejlesztése-rendezése (Kertész Beátával, 1984, I. díj)
- Nyékládháza, Kavicsbánya-tavak rendezése (Kertész Beátával, 1984, I. díj)
- Gödöllő, Szilhát lakóterület beépítése (Kertész Beátával, 1985, I. díj)
- Szombathely-Kőszeg közötti terület idegenforgalmi hasznosítása (Kertész Beátával, 1985, I. díj)
- Dorog város környezetrendezése (Kertész Beátával, 1988, II. díj)
- Pécselyi medence idegenforgalmi hasznosítása (Kertész Beátával 1989, II. díj)
- Dunakeszi, sport- és szabadidőközpont kialakítása (Kertész Beátával, 1989, I. díj)
- Székesfehérvár, Piac tér és környéke rendezése (Kertész Beátával, 1989, II. díj)
- Budapest, Világkiállítás helykijelölése (Kertész Beátával, 1990, II. díj)
- Érd-Ófalu, Nemzetközi szabadidőközpont kialakítása (Kertész Beátával, 1990, II. díj)
- Fertő-térség tájrendezése és idegenforgalmi hasznosítása (Kertész Beátával, 1990, I. díj)
- Győr, Marcalváros befejezése (Kertész Beátával, 1992, I. díj)
- Budapest, XVII. kerület Nyilas-tábla (Vojnits Csabával, 2009, II. díj)
- Budapest, XXII. kerület, budafoki új piac tervezése és környezetének, Budafok-Belváros központjának városépítészeti rendezése (Kertész Andrással, 2009, I. díj)
Elismerései
- Hild János emlékérem (1999) – „kiemelkedő településrendezési tervező munkásságáért, példamutató urbanisztikai oktatói tevékenységéért”
- Schulek Frigyes emlékérem (Magyar Építész Kamara, 1999)
- Palóczi Antal-díj (2013)
Forrás: B. M. önéletrajza
1 írása olvasható a MATARKA-n, 72 munkája található a Lechner Központban