Bognár László

(1935-2008)

építészmérnök, várostervező
egyetemi oktató

Szakmai életútja

1961-1995-ig, nyugdíjba vonulásáig a BME Városépítési (illetve Urbanisztika) tanszékének oktatója volt. Tervezési gyakorlatokat vezetett, az elméleti kérdések nem érdekelték. Igazi intuitív tervező „őstehetség” volt, aki kiválóan rajzolt és festett is. Ugyanakkor szókimondó, szarkasztikusan jó humorú, megalkudni nem hajlandó ember. Meggyesi Tamás nem csak barátnak, de több vonatkozásban mesterének is tekintette.

Tervezőként számos vidéki város rendezési tervét készítette el, általában Meggyesi Tamással. Ugyanakkor „nagyüzemben” nyerte a korszak városrendezési tervpályázatait (legtöbbször párban Meggyesi Tamással, illetve Lukovich Pál közlekedési szakági tervezővel). A hallgatók között mitikus tisztelet övezte, mert „állítólag minden pályázatot megnyert”. Az egyetemi kollégák pedig „pályázati hiénáknak tartották őket”, különösen, hogy alkalmanként egyszerre több javaslatuk is díjazott volt.

Nyitottságára jellemző, hogy a 90-es évek első felében önképzéssel ő vált a tanszéken a számítógépes grafika legfőbb szakértőjévé. Ugyanakkor nyugdíjasként soha többé nem tette be a lábát a tanszékre.

Fontosabb városrendezési tervei

  • Nyergesújfalu részletes rendezési terve (Kismarty-Lechner Gyulával, 1961)
  • Dorog – Tokod – Tác egyszerűsített általános rendezési terve (Pongrácz Pállal és Meggyesi Tamással, 1963)
  • Tata módosított egyszerűsített általános rendezési terve (Pongrácz Pállal és Meggyesi Tamással, 1963)
  • Tata, városközpont részletes rendezési terve (Pongrácz Pállal és Meggyesi Tamással, 1963)
  • Nagykanizsa, városközpont részletes rendezési terve (Faragó Kálmánnal és Ihrig Dénessel, 1964)
  • Tata északi iparterület részletes rendezési terve (Faludy Ervin Péterrel és Meggyesi Tamással, 1966)
  • Nyíregyháza XI, XII, XVI, XVII szomszédsági egységek részletes rendezési terve (Deák Sándorral és Laboda Zsigmonddal, 1967)
  • Somogyvár összevont rendezési terve (Meggyesi Tamással, 1968)

Díjazott tervpályázatai

  • Orczy tér és környékének rendezése (díj, 1960)
  • Békásmegyeri lakótelep (III. díj, Deák Sándorral, 1965)
  • Aranyhegy és környékének rendezése (díj, Locsmándi Gáborral, Meggyesi Tamással, Marosi Miklóssal, 1967)
  • Gyöngyös városközpont (II. díj, Meggyesi Tamással, 1967)
  • Szeged, nyugati városrész (III. díj: Meggyesi Tamással, 1967)
  • Újpest központ rekonstrukciója (II. díj, Meggyesi Tamással, 1969)
  • Esztergom városközpont rekonstrukciója (III. díj, Meggyesi Tamással, 1970)
  • Kiskunhalas városközpont (II. díj: Meggyesi Tamással, 1971)
  • Gent holnap (Meggyesi Tamással, 1972)
  • Dunaújváros, északnyugati városrész (II. díj, Meggyesi Tamással, 1973)
  • Gárdony, új lakó- és üdülőterület (IV. díj, Meggyesi Tamással, 1973)
  • Pécs, Siklósi városrész (I. díj, Meggyesi Tamással, 1974)
  • Hódmezővásárhely, Hódtó városrész (II. díj, Meggyesi Tamással, 1974)
  • Szentendre Belváros forgalmi rendjének és beépítésének kialakítása (IV. díj, Meggyesi Tamással)1975)
  • Hatvan városközpont (IV. díj, Hajnal Zsuzsával, 1976)
  • Cegléd városközpont (II. díj, Meggyesi Tamással, Hanal Zsuzsával, 1976)
  • Dunakeszi városközpont (II. díj, Pápay Zsolttal, 1977)
  • Tokaj községközpont (I. díj, Pápay Zsolttal, 1978)
  • Veszprém, Séd völgy rendezése (I. díj, Mórán Marcelle, Gács Máriával, 1982)
  • Domonyvölgyi kirándulóközpont (I. díj, F. Körner Zsuzsával 1983)

Forrás:Egy tanszék 80 éve (BME Urbanisztika tanszék), Meggyesi Tamás visszaemlékezése, Lechner Központ

9 munkája található a Lechner Központban