(Pribéri) Jankovich István

(1920-2002)

építészmérnök, regionális kutató
egyetemi oktató,
író

Szakmai életútja

Ismert építész- és művész családba született, 1920-ban (két nagyapja: Árkay Aladár és Kallina Mór). Építészetet Londonban, Münchenben, Rómában és Budapesten tanult. Diplomáját 1942-ben kapta meg a Műegyetemen. 1945-1948 között a Nemzetközi Vöröskeresztnek dolgozott. 1949-1956 között tanársegédi beosztásban a Műegyetem Városépítési Tanszékének oktatója volt. Perényi professzort előadásain alkalmilag helyettesítette, a szemtanúk kiemelik előadásainak dinamizmusát. Napi oktatási feladatai mellett a városkörnyék, valamint a regionális tervezés alapjait kutatta. Valló Istvánnal a tájszervezésről is írt. Publikációi a korszak valóban tudományos értékű munkái. Utolsó hazai munkája a Regionális tervezés metodikája című tanulmány volt (Perényi Imrével és Keresztély Györggyel).

Részt vett az 1956-os forradalomban (ő vitte a diákok saját kezével leírt proklamációját a Rádióba, valamint Topolinójával kapcsolatot biztosított a harcoló csoportok között), ezért menekülnie kellett. Feleségével és két kislányával Svájcban telepedett le. (Távollétében halálra ítélték. Kézírása a 12 ponttal az ENSZ irattárába, a golyónyomokat viselő Topolino pedig a torinoi FIAT gyár múzeumába került.) Választott új otthonában számos családi házat, templomot és kereskedelmi épületet tervezett. A nyugati magyar emigráció egyik legtehetségesebb, legsokoldalúbb, legérdekesebb alakja volt: sikeres építészmérnök, öt világrész óceánjait megjárt, több ízben kitüntetett vitorlázóbajnok, sportrepülő, közéleti ember, média-szereplő, mindezeken felül pedig író és gyönyörű légi-tengeri felvételek, illetve leheletfinom akvarellek alkotója.

1964-ben súlyos autóbalesetet szenvedett. A klinikai halálból visszatérve, hosszadalmas felépülés után új életet kezdett: festett, előadásokat tartott és spirituális könyveket írt (jellemzően a halál tematikáról). Zürichben 1984-ben megalapította a Forum Homo Harmonicust, melynek keretében életvezetési tanácsokat adott. Öt ezoterikus könyvét magyarra is lefordították.

Ismert munkái, szakmai publikációi

  • A városszerkezet és Budapest újjáépítése (Városi Szemle, 1946)
  • A Balatonkörnyék településfejlesztési kérdései (Településtudományi Közlemények, 1952)
  • A regionális tervezés irányelvei és metodikája (a Mérnöktovábbképző Intézet jegyzete, 1954)
  • Új városok szerkezeti kialakítása (ÉKME tudományos ülésszakának előadásai, 1955)
  • Városkörnyék és a városkörnyék tervezése (a Mérnöktovábbképző Intézet jegyzete, 1955)
  • Regionális tervezés metodikája (Perényi Imrével és Keresztély Györggyel, Településtudományi Közlemények, 1956)
  • Homorúd községrendezési terve (1956)

Magyarul megjelent (ezoterikus) könyvei

  • Túléltem a halálomat (1992)
  • Miért élünk a földön? (2001)
  • Reinkarnáció (1992)
  • Tengerre magyar
  • Ízisz-Ozirisz-Hórusz birodalmában (1996)

Forrás: Egy tanszék 80 éve (BME Urbanisztika Tanszék); ungerska.se (Saári Éva megemlékezése); antikvarium.hu

4 írása olvasható a MATARKA-n, 3 munkája található a Lechner Központban