Kovács Miklós

(1938- )

építészmérnök, várostervező
városépítés-városgazdasági szakmérnök

Szakmai életútja

1938-ban született Győrött. Gyermek- és ifjúsági éveit Szentendrén töltötte. Középiskolai tanulmányait – kiváló rajztehetségének köszönhetően – a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban végezte el, itt érettségizett 1956-ban. Építészmérnöki diplomáját a budapesti Műegyetemen szerezte meg 1961-ben. 1970-72-ben elvégezte a BME városépítés-városgazdasági szakmérnöki továbbképzését is.

Diplomájának megszerzését követően, 1961-ben az ÉM 22. számú Állami Építőipari Vállalatánál kezdett dolgozni. 1962-től 10 éven át a BVTV Városrendezési Irodáján tervező, ahonnan 1972-ben a Debreceni Tervező Vállalat Városrendezési Irodájára került. 1974-ben a Budapest Fővárosi Tanács Városrendezési Főosztályán vállalt munkát, de már 1975-ben visszatért a tervezéshez, a Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalat (PESTTERV) Városrendezési Osztályán vezető tervezőként, szakági főmérnökként elsődlegesen városrendezői tevékenységet végzett. A PESTTERV 1992-es átalakulását követően (Pest Megyei Terület-, Település, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft.) is itt folytatta munkásságát egészen 2020-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Pestterves munkái mellett a Vadász és Társai Építőművész Kft.-ben – Vadász György építész közvetlen tervezőtársaként – közreműködött építészeti és településrendezési munkákban egyaránt. Önálló tervezői tevékenységet is folytatott a saját alapítású Archidea K+K Bt. keretei között.

Jelentősebb településtervezési munkái

Debreceni Tervező Vállalatnál (1972-1974)

  • Ófehértó összevont rendezési terve
  • Debrecen Nyugati alközpont terve
  • Debrecen Nagyerdő fejlesztési terve

PESTTERV-nél (1975-2020)

  • Hatvan általános rendezési terv felülvizsgálata (1992)
  • Hatvan, városközpont részletes rendezési terv felülvizsgálata (1992)
  • Nagykörös településcsoport általános rendezési terve (1977)
  • Nagykörös településcsoport általános rendezési terv felülvizsgálata (1985)
  • Érd településrendezési terve (2006)
  • Gyál, Termálfürdő és Tematikus Park szabályozási terve (2008)
  • Cegléd településrendezési terv felülvizsgálata és módosításai (2008-2011)
  • Cegléd, Öregszőlők szabályozási terve (2010)
  • Gyömrő, Szilhát-Golfpark szabályozási terve (2010)
  • Budapest IX. kerület, Ferenc tér rendezése
  • Több Pest megyei település településrendezési (településszerkezeti és szabályozási) terve (Ecser, Szada, Felsőpakony, Ócsa, Mende, Törökbálint, Tápiógyörgye, Pomáz, Dabas, Gyál, Kistarcsa, Nagykökényes, Pilis)

Vadász és Társai Építőművész Kft.-nél

  • Balatonalmádi városközpont beépítési terve (1990)
  • Pásztó település általános rendezési tervének felülvizsgálata 1992)
  • Pásztó településszerkezeti és szabályozási terve (1999)

Archidea K+K Bt-nél

  • Szentendre lakóterület szabályozási terve (2001)
  • Nagykökényes településrendezési terve (2008)
  • Pesterzsébet városközpont beépítési terve

Jelentősebb építészeti munkái

  • Nagykőrös Autóbuszpályaudvar
  • Nagykőrös, Kossuth L. utca 16 lakásos lakóépület
  • Szentendre, László telep 30 lakásos társasház
  • Szentendre, János utcai sorházak
  • Sopron, Platán vendéglő

Sikeres tervpályázatai

  • Tiszaszederkény, Újváros rendezése (I. díj, Gerő Balázzsal, 1963)
  • Velencei-tó, Északi üdülőterület kialakítása (I. díj, társtervezőkkel, 1966)
  • Zalaegerszeg, Alsóerdő üdülőterület (I. díj)
  • Miskolc, Tiszai pályaudvar (I. díj, Kővári Györggyel)
  • Simontornya, Várkörnyék rendezése (I. díj, társtervezőkkel, 1972)
  • Veszprém, városközpont rendezése (II. díj)
  • Nemzeti Színház helykijelölése (Sári Istvánnal, I. díj 1988)
  • Buda Nova nemzetközi tervpályázat (I. díj)
  • Gárdony, üdülőközpont (I. díj, 1973)
  • Zalakaros, városközpont (I. díj, Sári Istvánnal, Kertész Beátával, Burányi Endrével)
  • Budapest, IX. kerület, Ferenc tér rendezése (I. díj, Sári Istvánnal, Burányi Endrével)
  • Ócsa, szociális lakások (I. díj)
  • Szombathely-Kőszeg közötti terület idegenforgalmi hasznosítása (Burányi Endrével, Kertész Beátával, 1987)
  • Győr, Marcalváros befejezése (Kertész Beátával)
  • Balatonfűzfő, Delta városközpont (I. díj, Sári Istvánnal, Kertész Beátával, Burányi Endrével)
  • Kistarcsa, községközpont (I. díj, Sári Istvánnal)
  • Fertő-térség tájrendezése és idegenforgalmi hasznosítása (1989)

Forrás: Kertész Beáta összeállítása K. M. önéletrajza alapján; Lechner Központ

2 írása olvasható a MATARKA-n, 43 munkája található a Lechner Központban