
Dr. Laboda Zsigmond
(1928-1982)építészmérnök, várostervező
egyetemi oktató
Szakmai pályafutása
1925-ben született Hevesen, négy gyermekes munkáscsaládba. A család később Budapestre költözött, hogy a gyerekeik továbbtanulását biztosítani tudják. Zsigmond a polgári iskola elvégzése után, 1941-ben kőműves-tanoncnak szerződött, majd egy év elteltével beiratkozott a Budapesti Állami Felső Építőipariskolába, amelyet 1944-ben fejezett be. Közben nyaranta építkezéseken dolgozott, majd kétéves szakmai gyakorlat után kőművessegédi oklevelet szerzett. 1945-ben beiratkozott a Műegyetem Építészmérnöki Karára; tanulmányai közben tette le az érettségi vizsgát, majd 1950-ben megszerezte építészmérnöki oklevelét. Még, mint szigorló mérnök vállalt állást a Területrendezési Intézetben, és okleveles építészmérnökként 1950-ben kezdte meg munkáját a Városépítési Tanszéken. Kezdetben demonstrátor, majd 1951-től tanársegéd volt, 1958-ban nevezték ki adjunktussá. 1965-ben egyetemi doktori címet szerzett „A falu lakóterületének és beépítésének fejlesztése” című disszertációjával. E témakörben később is rendszeresen publikált.
Hosszú ideig volt népszerű oktató, főként nagy évfolyam-kirándulások szervezései, valamint városközpont felmérésekkel kapcsolatos munkái tették azzá. Részt vett a tanszék valamennyi tervezési gyakorlatának előkészítésében és oktatásában, valamint diplomatervek konzultálásában. Éveken keresztül – egészen haláláig – előadója volt a „Városépítés” című tantárgynak az építőmérnök levelező oktatásban. Mintegy 50 általános és részletes rendezési terv, épületterv, valamint tanulmány tervezője volt, valamint elkészítette Heves városépítési koncepcióját, amely megalapozta a nagyközség 1984-ben történt várossá válását. A vágyott nagy kutatási megbízások azonban elkerülték. Több sikeres tervpályázatot is készített. A gyakorlathoz való vonzódását jelzi az is, hogy ő volt a tervezője és művezetője a tanszék építészeti átalakításának, berendezésének. Bár a tanszéken maradt, de egyfajta belső „emigrációba” vonult egészen korai haláláig.
Ismert főbb tervezési munkái
- Jánoshalma egyszerűsített általános rendezési és házhelyrendezési terve, központjának részletes rendezési terve (Pongrácz Pállal, 1959)
- Tápiószecső homokdűlő részletes rendezési terve (Kismarty-Lechner Gyulával, 1960)
- Zsámbék és Tök egyszerűsített általános rendezési terve (Kathy Imrével, 1961)
- Zsámbék központjának részletes rendezési terve Kathy Imrével, 1961)
- Újfehértó központjának részletes rendezési terve (Takács Mátéval, 1964)
- Nyíregyháza XI, XII, XVI, XVII szomszédsági egységek részletes rendezési terve (Deák Sándorral és Bognár Lászlóval, 1967)
- Karcag általános rendezési terve (1968)
- Verpelét nagyközség alsófokú központ összevont rendezési terve (1977)
- Hort település összevont rendezési terve (1979)
- Ismert sikeres tervpályázata az „Árpád híd pesti hídfője környezetének rendezési terve” (társtervezőkkel, 1953)
Publikációi
Több tanulmánya is megjelent a Településtudományi közlemények című folyóiratban:
- Szeged történelmi városközpontja (1955)
- Egy Duna menti falu településtudományi vizsgálata (Major Jenővel, 1956)
- Az új mezőgazdasági jellegű települések lakóterületének kérdései a hallgatói tervek tükrében (1962)
- Bulgária városai, falvai és üdülői (1963)
- A falu lakóterületeinek és beépítésének fejlesztése övezeti rendszer kialakításával (1965)
Elismerései
- BME „aranygyűrűs törzsgárdatagja” oklevél (1980)
Forrás: Egy tanszék 80 éve (BME Urbanisztika Tanszék); Modern építészeti lexikon; MATARKA; Lechner Központ; Deák Sándor nekrológja (MÉ, 1984)
5 írása olvasható a MATARKA-n, 11 munkája található a Lechner Központban