
Loydl Tamás
(1939- )építészmérnök, mérnök-közgazdász
minisztériumi főosztályvezető
Szakmai életútja
Budapesten született 1939-ben. A budapesti Műegyetemen 1962-ben végzett építészmérnökként, majd 1969-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett mérnök-közgazdász oklevelet.
1964-1987-ig a VÁTI-ban dolgozott, 1979-ig a Településtervezési Irodán, ahol tervező, majd műteremvezető volt. Itt kiemelkedően fontos munkája volt Hong-Gai város (Vietnam) komplex városrendezési tervcsomagjának kidolgozása. Számos tervpályázaton is sikeresen szerepelt. 1980-tól a Településtudományi Kutatási Irodán osztályvezetőként több jelentős kutatási programban vett részt. 1980-ban az ENSZ Habitat regionális és városi tervezési és fejlesztési szakértője lett.
1987-1990 között a National Urban Planning Institut-nál (Addisz-Abeba, Etiópia) szakértőként, tervezőként dolgozott. 1991-1997 között a Belügyminisztérium Településfejlesztési és Kommunális Főosztályának vezetője. 1997-1998-ban a Reg-Info Kft. ügyvezetője, majd 1998-2005 között a Miniszterelnöki Hivatal kormány-főtanácsadója. 1995-2010 között az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a településfejlesztés meghívott előadója volt.
Szakmapolitikai tevékenységet főként az ÉTE-ben fejtett ki, ahol 1981-1984 között a Városrendezési Szakosztály, 1985-1987 között a Városfejlesztési Tagozat elnöke volt.
Fontosabb tervezési és kutatási munkái
Általános rendezési tervek
- Egyszerűsített általános rendezési tervek: Gyál (1964), Jászszentlászló (1965), Vép (1965), Nagymányok (1965), Rum (1965), Új Visonta-Halmajugra (1966)
- Jászberény általános rendezési terve és több beépítési tanulmányterv (1968-1970)
- Baja általános rendezési terve (Jankovich Lajossal és Sigray Bélával, 1966-1969)
- Hong-Gai város (Észak-Vietnam) városrendezési tervei (a város tágabb környékének távlati fejlesztési, telepítési és építési lehetőségei, a város és térsége általános rendezési terve, a városközpont és több terület részletes rendezési terve (1973-1977)
Részletes rendezési tervek
- Balmazújváros 3 alközpontja (1964)
- Sümeg, Szatmárkert és 75. sz. műút melletti terület (1964, 1965)
- Püspökladány községközpont (Puska Istvánnal, 1966)
- Bajai részletes rendezési tervek: Józsefváros, Városközpont, Pandúrsziget, Petőfi-sziget, Bokodi utca és Kálvária utca közötti terület (1966-1974)
- Tiszafüred strandkörnyék (1970)
- Baja, 51. számú főút városközponti szakaszának beépítési tanulmányterve (1973-1976)
- Veszprém, Petőfi város (1989)
Kutatások
- A lakossági infrastruktura fejlesztésére kijelölt településekkel kapcsolatos feladatok (1980)
- Az általános és részletes rendezési tervek karbantartása és folyamatos továbbvezetése (Juhász Istvánnal, 1982)
- A magánerős lakásépítés telekellátási rendszerének korszerűsítését célzó irányelv-tervezet (1983)
- A tanácsi telekgazdálkodási feladatok végrehajtása (segédlet, 1983)
- A területfelhasználás és telekpolitika korszerűsítése (A települések fejlődésének irányítását megalapozó kutatások című program keretében, 1983-1985)
- Társadalmi részvétel a részletes rendezési tervek készítése során (1984)
- Belterületek értékelésének közgazdasági kérdései (1986)
- A települési területek, építési területek értékelési módszerei az értékjellemzők meghatározása alapján (1986)
Publikációi
Legfontosabb műve (Kőszegfalvi Györggyel), a “Településfejlesztés” című könyv, amelyet az ELTE Eötvös Kiadó adott ki 1999-ben. Egy fejezetet írt a “Rendszerváltozás és modernizáció a belügyi közigazgatásban (1989-1994)” című kötetben (szerk. Verebélyi Imre, Ludovika Kiadó, 2020). Több írása is megjelent szakmai folyóiratokban (Városépítés, Területrendezés, Műszaki tervezés, Településfejlesztés, Településtudományi közlemények, Rendészeti szemle, Közlekedés- és mélyépítéstudományi szemle, Országépítő), melyek közül a jelentősebbek:
- A VÁTI rendezési tervei Vietnamban (Műszaki tervezés, 1978)
- Hong Gai településcsoport általános rendezési terve (Területrendezés, 1979)
- A területfelhasználás, a telekrendezés, a telekgazdálkodás és a településfejlődés összefüggései (Településtudományi közlemények, 1986)
- A település és térségének kapcsolata a közép-magyarországi régió példáján (Comitatus, 2008)
Elismerései
- ÉTE Érdemérem (1984)
- Alpár Ignác díj (ÉTE, 1993)
Forrás: Belügyi közigazgatás 1989-1994; Lechner Központ; eptud.org
18 írása olvasható a MATARKA-n, 79 munkája található a Lechner Központnál