Szakmai életútja

Felsőszakonyban született, 1922-ben. Édesapja evangélikus népiskolai tanító volt. A soproni evangélikus líceumban tanult, ahol az akkori német nagyhatalom elleni küzdelemre felhívó Nyugati Őrszem című diáklap egyik szerkesztője volt. 1940-től az Eötvös József Kollégium tagjaként a Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem-földrajz szakra járt; a Kollégium utolsó szeniorjaként az intézmény fennmaradásáért harcolt. 1944-ben a Nemzeti Ellenállás Diákmozgalmában a németek ellen tevékenykedett. 1944-től a magyar településföldrajz kiemelkedő képviselője, Mendöl Tibor professzor mellett volt gyakornok. 1945 tavaszán Esztergom-Komárom megye egyik földosztó kormánybiztosa.

1945-től az Országos Széchényi Könyvtár térképtárában, 1946-tól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott. 1947-től a Teleki Pál Tudományos Intézetben (később Kelet-európai Tudományos Intézet) a főigazgató Bibó István által vezetett Szociológia Osztályon kapott munkát (Őriszentpéter környékén vezette a szociológiai kutatásokat). 1947-ben bölcsészdoktori fokozatot szerzett a budapesti tudományegyetemen, és ugyanezen évben tanított a NÉKOSZ Apáczai Csere János Főgimnáziumában is.

1949 őszén a BME Városépítési Tanszékén az MTA által szervezett településtervezéssel foglalkozó tudományos csoporthoz került. Az akkoriban szintén a tanszéken dolgozó Pogány Frigyessel közösen koncepciót dolgoztak ki arra, miként lehet egységes szemlélettel bemutatni a magyar települések szerkezeti és városképi értékeit. Majd az 50-es években Sopronban a város történetét kutatta; ennek eredményeit a Soproni Szemlében közölte. 1958-tól a budapesti tudományegyetemen Mendöl Tibor település-földrajzi tanszékén adjunktus.

1961-től ismét a BME Városépítési tanszékén kutató, ahol 20 éven át saját elmélyült kutatásai mellett (a földrajzi környezet és a településtörténet összefüggéseinek vizsgálata) a fontosabb várostervezési munkákhoz (Balassagyarmat, Heves, Miskolc-Tapolca) alapos várostörténeti munkarészeket készített. Sokrétű munkája során levéltári kutatásokat is végzett. Foglalkozott telektípusok és városalaprajzok kialakulásának a törvényszerűségeivel, külterületi lakott helyek településhálózati összefüggéseivel, de a két világháború közötti magyar településfejlődéssel is.

Tájékozottsága, elemzőképessége rendkívüli volt (otthonos volt például az etimológiában és a néprajzban is), de lenyűgöző tudását és egyértelműen korszakalkotó kutatásait a tanszéken nem értékelték, a szakmérnök-képzésben jutott csak előadásokhoz. Egy méltatlan tanszékvezetői konfliktust követően egy évig tartó idegösszeomlást kapott. Ezért 1980-tól átkerült az Építészettörténeti tanszékre, ahol nyugdíjba vonulásáig (1986) tudományos főmunkatárs, majd haláláig tudományos tanácsadó volt. Halála után címzetes egyetemi docensnek nevezték ki.

Főbb kutatásai

• Magyar történeti településszerkezetek és jellegzetességük a további fejlődés elősegítése, illetve hátráltatása szempontjából (Faragó Kálmánnal, 1968)
• A magyar városszerkezetek főbb jellegzetességei és azok kialakulása (Faragó Kálmánnal, 1969)
• Következtetések a magyar középvárosok fejlesztési szükségleteire és lehetőségeire, fejlődési folyamatuk és jelenlegi helyzetük alapján (Faragó Kálmánnal, 1976-1979)

Publikációi

Könyvei, könyvfejezetei:

• Mezőgazdaság és településtervezés: Szempontok a mezőgazdasági jellegű települések és tájak tervezéséhez (Perényi Imrével és Faragó Kálmánnal, 1962)
• Városépítéstan: A városépítés története és elmélete (Perényi Imrével és Berczik Andrással, 1978)
• Magyar Néprajzi Lexikon (településekkel kapcsolatos címszavak)

Tanulmányainak többsége a Településtudományi közleményekben jelent meg, melyek közül a jelentősebbek:

• A magyar városok ellátóövezete (1952)
• A regionális tervezés alapkérdései (1953)
• A városkörnyéktervezés metodikája (Perényi Imrével és Faragó Kálmánnal, 1956)
• Egy Duna menti falu településtudományi vizsgálata (Laboda Zsigmonddal, 1956)
• A magyar mezőgazdasági településhálózat fejlesztésének kérdései (Faragó Kálmánnal, 1957)
• Szempontok a faluépítési hagyományok kutatásainak módszeréhez, 1959)
• A telektípusok kialakulásának kezdetei Magyarországon (1960)
• A külterületei lakotthelyek vizsgálatának településhálózati vonatkozásai (1964)
• A magyar városhálózatról (1964)
• A magyar falvak morfológiai sajátosságainak néhány vonása (1965)
• A magyar városok és városhálózat kialakulásának kezdetei (1966)
• A magyar városok szerkezeti jellegzetességei és azok kialakulása (Faragó Kálmánnal, 1971)
• Adalékok a két világháború közötti magyar településfejlődéstörténetéhez (1974)
• Miskolctapolca fejlődése a terület funkcionális változásainak tükrében (1978)
• A magyar középvárosok kialakulása és fejlődése az első világháborúig (1979)

Számos további írása, tanulmánya jelent meg több más szakmai folyóiratban, melyek közül a jelentősebbek:

• Régi és új kollégiumok (Valóság, 1946)
• A XVIII. század végi Sopron topográfiájának néhány kérdése (Soproni szemle, 1956)
• A városalaprajz, mint a korai magyar városépítészet forrása: A soproni belváros kialakulása (Építés- és közlekedéstudományi közlemények, 1965)
• A magyar iparfejlődés területi-települési vonatkozásai a második világháborúig (Építés – építészettudomány, 1973)
• Adatok a feldebrői templom keletkezésének település- és birtoktörténeti hátteréhez (Építés – építészettudomány, 1976)
• Sopron város földrajza 1944 (Soproni szemle, 1991)

Elismerései

• Címzetes egyetemi docens (posztumusz)

Forrás: Magyar Életrajzi lexikon; Horváth Alice: Major Jenő (Magyar Építőművészet, 1990), Egy tanszék 80 éve (BME Urbanisztika Tanszék); MATARKA; Lechner Központ

30 írása olvasható a MATARKA-n, 7 munkája található a Lechner Központnál