Szakmai életútja

Mőcsényben született 1919-ben. A budapesti Kertészeti Akadémián szerzett kertészmérnöki oklevelet, amit később folyamatos önképzés eredményeként további diplomákkal egészített ki. A Kertészeti Akadémián végzett tanulmányai közben készített kerttervei megtetszettek Ormos Imre tanszékvezetőnek, aki 1941-ben meghívta majdani tanársegédének. A háború alatt Erdélyben szolgált, de ekkor is készült a szakmai pályára, a kolozsvári egyetemen ökonómiát tanult. A magyar hadsereg kiugrási kísérleteinek részeseként, 1944 őszén önkéntes küldetésben Csehország területén partizán hadműveletekben vett részt. A Rákosi érában családját kuláklistára tették, és megfosztották a földjeitől, illetve a vagyonától.

A háború után hazatérve, már Ormos tanársegédjeként tanult tovább a budapesti Műegyetemen közgazdaságtant, (közben Svájcban is dolgozott kertészmérnökként), majd az ELTE-n művészettörténetből diplomázott és a BME városépítés-városgazdasági szakmérnöki oklevelét is megszerezte. 1969-ben nevezték ki a Kertépítészeti Tanszék élére, majd 1970-ben egyetemi tanárrá. 1971-től a kertépítészeti szak vezetője volt. Egyetemi munkássága alatt két tudományterületen is doktorátust szerzett (1962, 1970), kandidált, majd az agrártudományokból megvédte nagydoktori disszertációját (1983). A rendszerváltást követően az MTA rendes tagjává avatták.

Bevezette a nagy léptékű tájrendezés, tájtervezés, területfejlesztés tárgyak oktatását, s így a tájépítészet minden főbb szakirányát integrálta a képzési programba. Mindvégig a Tájépítészeti és Településtervezési Kar jogelőd intézményeiben dolgozott, tanszékvezető egyetemi tanárként, a táj- és kertépítészeti szak vezetőjeként, majd egy közel 10 éves szünet után a Kertészeti- és Élelmiszertudományi Egyetem rektoraként (1991-1993). Hallgatóinak bécsi és berlini nyári gyakorlati lehetőséget biztosított.

Tevékenyen bekapcsolódott az IFLA (International Federation of Landscape Architects) munkájába. 1978-tól két cikluson át alelnökként, majd 1986-1990 között elnökként vezette a tájépítészek nemzetközi szövetségét. Az IFLA 1984. évi kongresszusát elhozta Magyarországra (Siófokra), ami a magyar tájépítészet számára óriási sikert és nemzetközi nyitást jelentett.

Szókimondó, megalkuvást nem ismerő jelleme, különösen az agrárgazdaságot is bíráló rendszerkritikája miatt az 1980-as végére vissza kellett vonulnia a tanszéki munkától. Ezután 10 évig (nyugdíjasként) idejét kutatásainak és nemzetközi kapcsolatainak, valamint az általa csak „bányarekultivációként” aposztrofált balatongyöröki nyaralójának szentelte.

Nemzetközi hírének is köszönhető, hogy 1990-ben a Kertészeti- és Élelmiszertudományi Egyetem kezdeményezte egyetemi tanárként való reaktiválását és rektorrá választását. Az egyetem rektoraként 1992-ben kezdeményezte és sikerre vitte az önálló Tájépítészeti Kar megalapítását. Rektori évei után oktató, professor emeritusként még közel tíz évig tartott rendszeresen előadásokat, szemináriumokat. Igazi polihisztor volt, talán egyike az utolsóknak; itthon és külföldön is ismert, elismert tudós professzor, aki több mint 75 éven át segítette, lendítette a tájépítészet szakterületi fejlődését.

Főbb művei

• Díjazott „Magyar Kert” alkotások a nemzetközi kertészeti szakkiállításokon (Nemzetek kertje: Magyar kert, Hamburg, 1963; Bécs, 1974; München, 1983)
• Györök-Szépkilátón fellelt elhagyatott kőbánya rekonstrukciója (a bányarekultiváció első magyarországi példája)
• Eszterháza birtoktörténetének, építésének kutatása (30 éven keresztül)
• Feneketlen tó (Budapest) kertépítészeti terve

Publikációi

• Kertépítéstan (Ormos Imrével, 1970)
• Eszterháza fehéren-feketén (1998)
• Ember és táj (1999)
• Fordítások, ferdítések (Agrártörténeti füzetek 2.,1999)
• Környezetünk és védelme (1999)
• Királyi és hercegi kertek Magyarországon (Alföldy Gáborral, M. Szilágyi Kingával, 2001)

Több írása jelent meg kölönböző szakmai folyóiratokban (Kortárs, Műemlékvédelem, Városépítés, Búvár, Az erdő, Faipar, Területrendezés, Környezet és fejlődés, 4D: tájépítészeti és kertművészeti folyóirat, Környezetvédelem, Agrofórum), melyek közül kiemelhetők az alábbi tanulmányok:

• A város és környezete (Kortárs, 1961)
• A fertődi táj-, park-, kastélyegyüttesről 1-4. rész (Műemlékvédelem,1966-1967)
• A táj és a zöldterület fogalmi problémái a tájrendezés nézőpontjából (Településtudományi közlemények, 1968)
• Kritikus gondolatok és ismeretlen tények Eszterháza építéstörténetéhez I-II. (Soproni szemle, 1997)

Elismerései, emlékezete

• Hild János emlékérem (1987) – „a tájrendezés és a zöldfelületgazdálkodás terén kifejtett több évtizedes eredményes kutató, oktató és gyakorlati munkásságáért”
• Ormos Imre emlékérem (1988)
• Tessedik Sámuel-díj (2000)
• Széchenyi-díj (2000)
• Eötvös József-koszorú (2003)
• Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ (2009)
• IFLA nagydíj
• Sir Geoffrey Jellicoe-díj (2012)
• Ezüst Corvina (2012)
• ECLAS Outstanding Life Award (2012)
• Cziráky Margit-díj (2013)
• Kossuth-díj (2014)
• Születésének 100. évfordulóján a Miniszterelnökség Mőcsényi Mihály-díjat alapított
• a Szent István Egyetem szoborparkjában mellszobrot állítottak emlékezetére

Forrás: Wikipedia; M. Szilágyi Kinga nekrológja; Lechner Központ

26 írása olvasható a MATARKA-n, 5 munkája található a Lechner Központban