Molnár Attila

(1942-)

építészmérnök, várostervező
Ybl-, Hild- és Pro Régió díjas

Szakmai életútja

1942-ben született Újpesten. A diplomáját a budapesti Műegyetemen szerezte 1966-ban. 1966-tól 2004-ig a VÁTI munkatársa, 1972-től irányító tervező, 1974-től műteremvezető, 1981-től irodavezető, 1991-től 2004-ig tervezési igazgató volt. 2004 óta a VÁTERV Kft. vezetője.

Tevékenysége gyakorlatilag átfogja a teljes szakterületet, így foglalkozott települések rendezési- és fejlesztési terveinek, illetve agglomerációk, kistérségek, megyék, kiemelt térségek területfejlesztési és rendezési terveinek készítésével, kiemelt jelentőségű beruházások rendezési feladatainak ellátásával, kísérleti tervek készítésével (Szolnok, Zagyvaparti lakóterület). Tervezési tevékenysége mellett elméleti munkássága is igen gazdag, foglalkozott a szakterület fejlesztését szolgáló kutatásokkal, elemzésekkel, új tervezési metodikák kidolgozásával. 1992-ben részt vett az épített környezet alakításáról, fejlesztéséről és rendezéséről szóló törvény előkészítésében. Javaslatot tett Budapest általános rendezési tervének új övezeti rendszerére 1995-ben. Kidolgozta az azóta már számos település esetében alkalmazott térinformatikai alapú tervezés módszertanát (1996), és a feldolgozott tervek internetes lekérdező rendszerét (2007).

Sok éven keresztül számos városrendezési és építészeti tervpályázaton vett részt, kiemelkedően eredményesen (Debrecen, Győr, Orosháza, Kiskunhalas, Gyula, Hódmezőváros, Kaposvár, Sopron, Mosonmagyaróvár).

Aktív szakmapolitikai tevékenységet folytat. A MÉSZ-nek 1967 óta tagja; 1981-1988 között elnökségi tag, 1996-2000 között alelnök, 2001-2004 között elnökségi tag. A MÉK település és területrendezési tagozata elnökségének tagja volt 2000-2004 között.

Főbb területrendezési, területfejlesztési tervei

  • Interrad Projekt (Duna kerékpárút-hálózat fejlesztés) megvalósíthatósági terve (1992)
  • Velencei-tó – Vértes kiemelt térség területfejlesztési koncepciója (1996-2000), majd területrendezési terve (1998-2001)
  • Fejér megye területrendezési terve (1999-2001)
  • Velencei tavi kistérség területfejlesztési programja (2006)
  • Záhony különleges gazdasági övezet településfejlesztési és településszerkezeti tervek (2007-2009)
  • Miskolc és településcsoportja területrendezési terve

Főbb településrendezési, településfejlesztési tervei

  • Zalaegerszeg, kertváros rendezési terv, és épület tanulmánytervek (1968)
  • Balatonfüred, Arácsi terület rendezési terv (1968)
  • Velencei tó északi üdülőterület rendezési terv (1970)
  • Velencei-tavi Ifjúsági Üdülő- és Kirándulóközpont rendezési terv (1972)
  • Agárd, déli lakó- és üdülőterület rendezési terv (1973)
  • Révfülöp, part menti terület rendezési terv (1972)
  • Szolnok, Kisgyep rendezési tervek (1969, 1974)
  • Szolnok, két vasút közötti terület rendezési terv és beépítési javaslat (1969)
  • Kiskunhalas városközpont rendezési terv (1970)
  • Győr, Kun Béla lakótelep (1974)
  • Békásmegyer rendezési terve és beépítési terve (1976)
  • Székesfehérvár Palotaváros rendezési terve és beépítési terve (1978)
  • Kaposvár Kisgáti lakóterület rendezési terve (1979)
  • Velencei tó környéki települések általános rendezési tervei (1980, 1984)
  • Káposztásmegyer városrész II., III. ütem rendezési terve (1982-1983)
  • Szentendre Felszabadulás lakóterület, rendezési terv és épület tanulmánytervek (1986)
  • EXPO ’95 elhelyezési tanulmánytervek és rendezési terv (1990-1992)
  • Ópusztaszer Nemzeti Emlékhely fejlesztési tanulmányterv és rendezési terv (1998)
  • Debrecen településfejlesztési, gazdaságfejlesztési koncepciója (2000)
  • Debrecen településrendezési tervei (1999-2001)
  • Nyíregyháza településrendezési tervei (2003-2004)
  • Szeged településrendezési tervei és módosítása (1996-1999, 2005)
  • Szolnok településrendezési tervei és módosítása (1994-1997, 2005-2019)
  • Pécs egységes rendszerű településrendezési terve és módosításai (2001-2004, 2005-2006)
  • Szolnok Ipari Park szabályozási terve (2006)
  • Esztergom Hegyvidék szabályozási terve (2006-2007)
  • Szolnok a Tisza fővárosa akcióterületi terv műszaki megalapozása (2007)
  • Szolnok Integrált Városfejlesztési Stratégiája és előzetes akcióterületi tervek kidolgozása (2007, 2015)
  • Kiskunhalas Főtér, gyalogos belváros engedélyezési tanulmányterve és kiviteli terve (2007-2009)
  • Szolnok Piroskai vasútállomás és környéke szabályozási terve (2007-2008)
  • Budapest XI. kerület Újbuda Integrált Városfejlesztési Stratégia (2008)
  • Kóka településrendezési terve (2014, 2019)
  • Tápiószecső településrendezési terve (2014, 2020)
  • Jászberény településrendezési tervek teljeskörű felülvizsgálata és módosítások (2010-2013-2019)

Főbb magasépítési tervei

  • Velencei Ifjúsági Üdülő és Kiránduló Központ szállásépületei (1976)
  • Velence, Bence hegy autósmotel (1970)
  • Velencei tó előregyártott faszerkezetű nyaralócsalád (1973)
  • Családiházak Budapesten, és a Balaton melletti településeken (1970-2017)

Főbb elméleti munkái

Több éven keresztül foglalkozott (1970-1990)

  • a lakásállomány avulásának matematikai modellezésével,
  • a társadalmilag hatékony üdülési formákkal,
  • a rendezési tervek gazdasági elemzésének módszertanával,
  • a kiemelt lakásberuházásokat előkészítő tervműveletek tartalmi és módszertani követelményeivel,
  • a városrendezési tervezés korszerűsítésével,
  • az optimális területfelhasználás számítógépes módszerével.

Publikációi

Számos írása jelent meg szakmai folyóiratokban (Területrendezés, Településfejlesztés, Építésügyi szemle, Műszaki tervezés, Magyar építőipar), amelyek részben terveinek ismertetését tartalmazzák, részben elméleti, metodikai kérdésekkel foglalkoznak. Néhány jelentősebb írása:

  • A bontásra érett lakásállomány mennyiségének meghatározása és annak változásai a következő 40 év alatt (Ilonczay Nándorral, Területrendezés, 1973)
  • A városrendezési tervek tartalmi mélységének szerepe a tömeges lakásépítési beruházások előkészítésében (Farkas Tiborral, Műszaki tervezés, 1974)
  • A városrendezés tervezési irányelveinek korszerűsítése: I. Békásmegyer példáján (Településfejlesztés, 1981)
  • Új törekvések a településtervezésben (Településfejlesztés, 1991)

Elismerései

  • Ybl Miklós-díj (1974) – „a Velencei-tó környéke üdülőterület rendezési terveinek tervezéséért”
  • Hild János emlékérem (1996) – „több évtizedes kimagasló, innovatív városrendezési tervezői munkásságáért”
  • Pro Régió díj (2007)

Forrás: Évek, művek, alkotók; Modern építészeti lexikon; M. A. önéletrajza

28 írása olvasható a MATARKA-n, 391 munkája található a Lechner Központban