Bevezető megjegyzések

A műfajról

Az olvasó egy sajátos műfajjal találkozik. A hagyományos Ki-kicsoda típusú „listák” általában csak a szerkesztésükkor még élő személyekkel foglalkoznak, így több okból is könnyebb dolguk van. (Tegyük hozzá, hogy nem ritkán velük is finanszíroztatják meg a munkát.) Ez a gyűjtemény ebből a szempontból újszerű vállalkozás, amely visszanyúlik a szakma még feltérképezhető keletkezéstörténetébe is, és azt kombinálja a kortársak szócikkeivel. Tehát egyszerre foglalkozik az elődök és a kortársak szakmai tevékenységének rögzítésével, amely megközelítés – nem várt nehézségei mellett – meglepő eredményeket is hozott, néhány közkeletű mítoszt is segített eloszlatni (ilyenek például az első városrendezési terv és készítője [Mikoviny Sámuel, 1738], valamint az első várostervezési tanszék és vezetője [Lessner Manó, 1919]).

Umberto Eco kitűnő tanulmánykötetében (A lista mámora) hívja fel a figyelmet, hogy az emberiséget mindig is elbűvölték a különféle (tudományos, művészeti, köznapi) nyitott, vagy zárt listák, azaz a listázás. Ebből a megközelítésből a mi gyűjteményünk egy nyitott lista olyan szakemberekről, akik nem kevesebbel, mint az életünk térbeli kereteinek alakításával foglalkoztak, illetve foglalkoznak. A nehézségek lényege pedig a történettudomány alapparadigmája: a történetírás a kihagyásoknak, a hangsúlyoknak, az elhallgatásoknak, a szelektivitásnak, szubjektív szűrőinknek, a torzításoknak, a memória tréfáinak (netán a szándékos hamisításoknak) köszönhetően, akaratlanul is szubjektív.

Az egyenetlenségről

A szerkesztők talán legfőbb dilemmája az egyenetlenség volt, ami a rendelkezésre álló, illetve felkutatható információk nagyfokú aránytalanságára vezethető vissza. És ez az akadály még az idődimenzióval sem arányos: 200 éve munkálkodott elődünkről van, hogy jóval többet tudni, mint a közelmúltban távozott és általunk is jól ismert kollégáról. (Vannak, akik igen jól dokumentálták munkásságukat, míg mások szinte teljesen elhanyagolták azt.) Ebből fakadóan komoly dilemma volt, hogy „butítsuk-e le” az információk közlését egy közös nevezőre (ezáltal elveszítve egy csomó érdekes adatot), vagy inkább vállaljuk fel azt az aszimmetrikus gazdagságot, ami van és elérhető? Mi inkább az utóbbi felé húztunk, kombinálva kicsit az „arany középút” ősi bölcsességével.

Az időtávról

Felmerül a kérdés, hogy milyen messzire kell a múltba visszautazni, ha a magyar urbanisztika gyökereit keressük. Tudjuk, hogy van olyan kollégánk is, aki a „már az ókori görögök is…” mintájára Géza fejedelmet jelölnék meg az első magyar urbanistának, azonban itt és most a szerkesztők szerényebb ambíciókat követtek. Ez a könyv nem kíván egy tudományos „magyar urbanisztika-történet” lenni, csupán a mai, modern értelemben vett urbanisztika fontos szereplőit akarja bemutatni. Így is viszonylag távol az időben, már a XVIII. században is találtunk olyan személyeket, akiket a modern urbanisztika előfutárainak lehet tekinteni. Itt kezdődik tehát az a történet, amelyet ez a gyűjtemény átfog, és amely reményeink szerint a jövőben is folytatódni fog.