Pásztor Béla

(1938- )

Veresegyház polgármestere 1965 óta
Hild-díjas

Szakmai életútja

1938-ban született Ipolybalogon (Csehszlovákia). 1946-ban családja a deportálások miatt Magyarországra menekült. A középiskolát Ráckevén végezte el. Az érettségi után szerszámkészítő szakmunkás bizonyítványt, majd Budapesten politikai főiskolai, tanácsakadémiai oklevelet szerzett. 1959-től szerszámkészítőként, 1960-tól üzem-diszpécserként, 1963-tól üzemvezetőként dolgozott. 1964-től Veresegyházon művelődési ház igazgató, majd 1965-ben megválasztották Veresegyház tanácselnökének. Ezt a tisztséget 1990-ig betöltötte, de ekkor is csak a titulusának a megnevezése változott meg polgármesterré. Független jelöltként többször újraválasztották, nyolcadik alkalommal 2019-ben, jelenleg is (82 évesen) polgármesterként dolgozik. (Polgármesterségének ideje rekordnak számít Magyarországon, ilyen hosszú ideig még senki nem vezetett egy települést az országban) Irányítása alatt az egykor háromezer lakosú falu mára húszezer fős várossá vált, amely egyike az ország legdinamikusabban fejlődő településeinek.

Rendkívül aktív társadalmi tevékenységet folytat. A TÖOSZ Jóléti Bizottságának tagja, a Magyar Faluért Kuratórium tagja, a Magyarok Világszövetsége mellett működő Kárpátmedencei Magyar Önkormányzatok Szövetsége Előkészítő Bizottságának elnöke, Pest megye közgyűlésének tagja, valamint a kormány mellett működő Lakáspolitikai tanács tagja.

  • Hild János-díj (1997) – „a város élén, 1965 óta kifejtett következetes várospolitikai, városépítő tevékenységéért”
  • Magyar Örökség-díj (2019)

Forrás: Wikipedia; Városatyák (varosatyak.hu)

2 írása olvasható a MATARKA-n