Szakmai életútja

1913-ban született Pécsett. A budapesti Műegyetem Építész karán kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Az illegális baloldali mozgalomban való részvétele miatt az 1931-es biatorbágyi merényletet követően letartóztatták, majd eltanácsolták az egyetemről. Tanulmányait Brnóban folytatta, majd Csehszlovákia 1939-es német megszállását követően a Zürichi Műszaki Egyetemen fejezte be. Svájcból Franciaországba költözött, ahol Auguste Perret építész irodájának tervezőmérnöke (1939–1944), majd közreműködött Le Havre városrendezési tervének elkészítésében (1944–1945). A francia hadsereg önkénteseként részt vett a francia fegyveres nemzeti ellenállásban (1942–1944).

Hazatérése után a Fővárosi Közmunkák Tanácsa vezető tervezője (1945–1947), majd az Építés- és Közmunkaügyi Minisztérium Városrendezési Főosztályának vezetője (1947–1949). A minisztériumban kezdeményezésére jött létre a Területrendezési Intézet; itt a föld- és házhelyosztással, a tanyaközpontok építésével, de az ipari központok tervezett telepítésével is foglalkoztak. 1949-ben letartóztatták, és a Ralk-perben koholt vádakkal 15 év fegyházbüntetésre ítélték. Öt évet töltött börtönben, 1954-ben rehabilitálták.

1954–1956-ig az Országos Építésügyi Hivatal városrendezési csoportvezetője, majd 1956–1967-ig az Építésügyi Minisztérium Települési Főosztályának vezetője. Elsősorban a regionális tervezés és a városépítészet területén dolgozott, de szerepet vállalt a műemlékvédelemben, készített hasznosítási koncepciót a magyarországi hévízkincsről, közreműködött az országos főépítészi rendszer kiépítésében, szakmai kapcsolatain keresztül pedig a hazai építészet külföldi megismertetésében. Legfontosabb szakmai eredménye a regionális tervezés magyarországi meghonosítása, amelynek egyszersmind évtizedeken keresztül vezető alakja volt. „A magyarországi regionális tervezés és településhálózat fejlesztés alapelvei” című kandidátusi értekezését 1962-ben védte meg.

1967–1977-ig a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI) igazgatóhelyettese, nyugdíjba vonulása után regionális tervezője (1977–1985). Irányítása alatt készültek a Bős-Nagymarosi vízlépcső előkészítő tervei. Az 1980-as évek közepére a háttértanulmányok meggyőzték arról, hogy a tervet nem szabad megvalósítani, így szakmai érvekkel és nyilvános szerepvállalással állt ki ellene. Ez komoly szerepet játszott abban, hogy az építkezést magyar részről leállították.

A hazai szakmai közéletben is jelentős szerepet vállalt, a MÉSZ főtitkára pozícióját töltötte be.

Fontosabb tervei, kutatásai

• Magyarország településhálózat-fejlesztési tanulmányterve (1963-1965)
• A társadalmi-gazdasági fejlődés és a területfejlesztés összefüggései és kölcsönhatásuk kutatása (1971)
• A területi fejlődés általános törvényszerűségeinek feltárása (8 kötetben, 1973-1975)
• Az urbanizáció hosszútávú koncepciója (tanulmány Hörcher Ferencnével és Bokor Pálnéval, 1974)
• Közlekedés-fejlesztés célszerű összehangolása a magyar-csehszlovák határterületen (1975)
• A Gabcikovo – Nagymarosi vízlépcsőrendszer térségének nagytávlatú területrendezési és hosszú távú területfejlesztési koncepciója (1976-1977), majd nagytávlatú területrendezési terve (1977-1985)
• Javaslat a Gabcikovo – Nagymarosi vizlépcsőrendszer egyezményes tervének reális módosítására (1985)
• Tanulmány az országos termálvízkészlet hasznosításának javítására (1986)
• Bős (Gabcikovo) – Nagymarosi vízlépcső rendszer térsége területrendezési terve (1991)

Fontosabb publikációi

• A településhálózat regionális rendszere (jegyzet, Mérnöki Továbbképző Intézet, 1959)
• A magyarországi regionális tervezés elvi alapjai (Építés- és közlekedéstudományi közlemények, 1960)
• Faluhálózatunk fejlesztésének iránya (A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának közleménye, 1960)
• A regionális tervezés eddigi munkáiról és tapasztalatairól (Településtudományi közlemények, 1961)
• Gondolatok a szocialista faluhálózat kifejlesztéséről (Állam és igazgatás, 1964)
• A társadalmi struktúra változásainak hatása a településhálózat fejlesztésére (Építés- és közlekedéstudományi közlemények, 1965)
• A társadalmi változások hatása a településhálózatra Településtudományi közlemények, 1966)
• Regionális tervezés és a magyar településhálózat (Gerle Györggyel, 1966)
• Az iparfejlesztés és a településhálózat összefüggései (Településtudományi közlemények, 1969)
• Az elmaradott területek fejlesztése (Földrajzi értesítő, 1975)
• Magyarország urbanizációs fejlettségének területi struktúrája (Építés- építészettudomány, 1976)
• A gazdasági-társadalmi és az urbanizációs fejlettség viszonya az ország területi struktúrájában (Településtudományi közlemények, 1977)
• A falvak helye a településhálózatban, a falusi funkciók alakulása (Településtudományi közlemények, 1982)
• Részletek Perczel Károly visszaemlékezéseiből (Budapest Főváros Levéltára közleményei, 1984)
• Nagymaros (Hegedüs András, Konrád György, Vásárhelyi Judit, Perczel Károly, Sólyom László, Vit László, Mécs Imre, Paul Blau, Peter Weish, 1987)
• Észrevételek a Bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről (Dobos Júlia, Rácz Judit, Vit László: Utánunk az özönvíz, 1989)
• A magyarországi regionális tervezés történetéhez – részletek (Országépítő, 1991)

A fentieken túlmenően rendszeres szerzője volt több szakmai folyóiratnak, legtöbb publikációja a Városépítés és a Területrendezés című lapokban jelent meg.

Elismerései

• Hild János-emlékérem (1969) – „az urbanisztika terén kifejtett eredményes munkásságáért, különösen a regionális tervezés terén elért kiemelkedő eredményeiért”
• Munka Vörös Zászló érdemrend (1975)
• Herder-díj (1985)
• Széchenyi-díj (1990)
• Pro Régió-díj (1992, posztumusz)

Forrás: Wikipedia; Nemzeti Örökség Intézete; Lechner Központ, MATARKA

70 írása olvasható a MATARKA-n, 61 munkája található a Lechner Központnál