Dr. Pogány Frigyes

(1908-1976)

építészmérnök, urbanista
művészettörténész, esztéta
a művészettörténeti tudományok doktora
egyetemi tanár, tanszékvezető, rektor
Ybl- és Állami Díjas

Szakmai életútja

Budapesten született 1908-ban. Iskoláit is Budapesten végezte, 1933-ban szerzett építészmérnöki oklevelet a budapesti Műegyetemen. Később a műszaki tudományok kandidátusa, majd a művészettörténeti tudományok doktora (MTA, 1969) fokozatot szerzett.

1933 és 1935 között díszlettervezőként a Hunnia Filmstúdióban, majd Szabó Márton építész irodájában dolgozott. 1935-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, illetőleg az abból alakult Budapesti Építési Főigazgatóság alkalmazottja. E hivatalában kezdettől fogva városépítészeti, művészeti és műemléki ügyekkel foglalkozott. 1945 után ugyanitt a városrendezési véleményező és művészeti csoport vezetője. Kisléghi Nagy Istvánnal megszervezte a várbeli kirendeltséget, melynek fő tevékenysége a lerombolt Királyi vár helyreállítása volt.

1949-tól a Fővárosi Tervező Intézetben dolgozott, majd a BUVÁTI-ban a városesztétikai tervező műterem vezetőjévé nevezték ki. Ebben a beosztásban munkatársaival számos városrendezési tervet készített (Duna-part, Belváros, Óbuda egyes részei, szállodasor, a volt Királyi palota első helyreállítási terve, a váci Március 15. tér, a Nemzeti Színház elhelyezése stb.). Megszervezte Budapest műemlék-nyilvántartását és műemlékvédelmét. 1953-tól az Építészeti Tanácsban főosztályvezető, majd e hivatal megszűnése után az Országos Építési Hivatal műemléki osztályának vezetője.

1949-től mint meghívott előadó, 1952-től mint docens oktatott a Műegyetem Városépítési tanszékén, ahol a diplomatervezés irányítója volt. 1955-ben kinevezték az Egyetem Építészettörténeti tanszéke tanszékvezető docensévé, majd 1958-ban egyetemi tanár lett. Itt művészettörténetet is oktatott, és több hazai történelmi városközpont felmérését végezte el. 1959–1968 között a Képzőművészeti Főiskolán is oktatta az Építészet és társművészetek című tantárgyat. 1964-ben kinevezték az Iparművészeti Főiskola igazgatójává (majd rektorává), de továbbra is tanított a Műszaki Egyetemen.

Tagja, majd elnöke is volt a MÉSZ-nek, valamint az Union Internationale des Architectes-nek (UIA). Továbbá elnöke az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága szakbizottságának, valamint a szocialista országok formatervezési bizottságának is. 1976-ban Bukarestben hunyt el váratlanul.

Munkássága

Főbb városrendezési tervei: a budapesti Duna-part, a Belváros, Óbuda egyes részei, szállodasor, a volt Királyi Palota első helyreállítási terve, a Nemzeti Színház elhelyezése, valamint a váci Március 15. tér voltak.

Tudományos tevékenysége java része az 1945 utáni évekre esik. Kutatási munkáiban főként építészet- és művészettörténettel, építészetelmélettel, az építészet és társművészetek kapcsolatával, valamint a városrendezés és a műemlékvédelem problémáival foglalkozott.

Lebilincselő, gazdagon illusztrált egyetemi előadásaival építész- és építőmérnökök generációit inspirálta a városesztétika értő figyelmére (kora reggeli ún. nulladik órarendi órában is). Pályafutása során közel 6000 előadást tartott. Több mint egy tucat könyve jelent meg, számos több kiadásban is. Sok cikket is írt, ezek közül több idegen nyelven is megjelent külföldi szaklapokban. Könyveihez, cikkeihez a fényképeket mindig saját maga készítette. Könyveinek teljes műszaki szerkesztését, nyomdai felügyeletét is maga végezte.

Főbb könyvei

  • Gyakorlati építészeti esztétika (Nagy Istvánnal, 1952)
  • Terek és utcák művészete (Kasper Sándorral, 1954, illetve Balázs Évával és Szentkirályi Zoltánnal, 1960)
  • Belső terek művészete (Tompos Erzsébettel és Kasper Sándorral 1955)
  • Budapest műemlékei 1. – Magyarország műemléki topográfiája IV. (szerk., Horler Miklóssal, 1955)
  • Budapest építészettörténete, városképei és műemlékei (szerk., 1959)
  • Budapest műemlékei 2. – Magyarország műemléki topográfiája VI. (szerk., Horler Miklóssal, 1962)
  • Pécs városképei, műemlékei (Dercsényi Dezsővel és Szentkirályi Zoltánnal, 1956, 1966)
  • Szobrászat és festészet az építőművészetben (Balázs Évával és Szentkirályi Zoltánnal, 1959, 1965)
  • Párizs (1965, 1970)
  • Róma (1967)
  • A környezetalakítás esztétikai alapjai (1967)
  • Firenze (1971, 1977)
  • Salgótarján új városközpontja (1973)
  • Itália építészete I. és II (Az építészet világa sorozat, 1973, illetve 1975)
  • A szép emberi környezet (1976)
  • Velence (posztumusz, 1979)

Elismerései

  • Ybl Miklós-díj I. fokozata – „az építészeti tudományos munka terén elért kimagaslóeredményeiért, így a most megjelent Terek és utcák művészete című könyvéért, valamint az építésznevelés művészeti vonatkozásában kifejtett példamutató munkásságáért”, 1954)
  • Bugát Pál díj (TIT, 1963)
  • Állami Díj III. fokozata (1966) – kiemelkedő pedagógiai és művészeti ismeretterjesztő munkásságáért
  • Munka Érdemrend arany fokozata (1968)
  • Magyar Örökség díj (1999, posztumusz)

Forrás:Wikipedia; arcanum.hu; poganysuli.hu; Lechner Központ; Évek, művek, alkotók

32 írása olvasható a MATARKA-n, 20 munkája található a Lechner Központban