Szakmai életútja

1929-ben született Szentesen. Már gyermekkorától vonzódott a képzőművészethez, rövid ideig Koszta József festőművésznél is tanult. Középiskolai tanulmányait a kiskunfélegyházi Tanítóképzőben végezte. Az érettségi után a budapesti Műegyetem Építészmérnöki Karán népköztársasági ösztöndíjas volt, itt szerezte meg diplomáját 1955-ben. 1969-ben egyetemi doktori címet szerzett az ipari építészet szaktudományból.

A diploma megszerzését követően, 1955-1956-ig az Építészmérnöki Kar Építészettörténeti Tanszékén tanársegéd, majd 1956-1964-ig a Városépítési Tanszéken adjunktus. A Városépítési Tanszék ez idő tájt több magyar történeti város központját felmérte (filmdokumentációval együtt). Ennek a munkának az alföldi városokra való kiterjesztését Pongrácz Pál kezdeményezte. Így készült el hallgatói csoportok munkájával és egy-egy oktató vezetésével Szentes és Kiskunfélegyháza feldolgozása.

1964-1967-ig a Debreceni Tervező Vállalat főmérnöke, valamint Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyék és Debrecen területi főépítésze. 1967-1974 között az ÉVM Területrendezési Főosztályán főosztályvezető-helyettes, majd főosztályvezető. Városrendezési, lakástervezési, környezetvédelmi területen vállalt különböző fontos feladatokat, így tagja volt az ÉVM Lakásellátás és Lakásépítés Fejlesztése Célprogram Bizottságnak, a KGST Építésügyi Együttműködési Állandó Bizottság Városépítési és Lakásépítési Szekció hazai tagozatának is.

1974-1980 között a Fővárosi Tanács Városrendezési és Építészeti Főosztályának vezetője, egyúttal Budapest főépítésze volt. Ebben a minőségében irányította Budapest és környéke általános rendezési tervének felülvizsgálatát. Ekkor létesültek a nagypaneles budapesti lakótelepek – mintegy 300.000 lakás épült meg –, főépítészi munkájának jelentős részét ezek szakmai előkészítése és megvalósítása jelentette.

1980-ban visszatért a BME-re. Tíz éven keresztül, nyugdíjba vonulásáig az Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára volt. A tanszéken a “Bevezetés az építészetbe” és “A lakóépület-tervezés elméleti ismeretei” című tárgyakat oktatta.

Több éven át tanított címzetes egyetemi docensként a Kertészeti Egyetem Táj- és Kertépítési Szakon és az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán, mindkét helyen a “Városrendezés” című tárgyat oktatta. 1969-től húsz éven át volt a Városépítés című folyóirat felelős szerkesztője. A Technikatörténeti Szemle, az Építésügyi Évkönyv szerkesztő bizottságainak is tagja volt. 1966-ban alapító tagja volt a MUT-nak, vezetőségi tag volt a MÉSZ-ben és az ÉTE-ben is.

Munkássága

Szakmai munkásságának középpontjában a városrendezés tervezési és elméleti kérdései álltak. Ugyanakkor tevékenysége rendkívül széles spektrumot fogott át: tervezett épületeket is, foglalkozott építészettörténettel, tanított, írt, de rajzolt, festett, szobrot és domborművet készített, dolgozott olajjal és akvarellel, krétával és szénnel, agyaggal, kővel, fával és fémmel, de a bútorkészítésben is kipróbálta magát.

Főbb városrendezési tervei

• Homorúd község fejlesztési és rendezési terve (1957)
• Budapest IX. Üllői út – Nagykörút kereszteződésének beépítési terve (1957)
• Óbuda részletes rendezési terve (1959)
• Váci úti lakótömb beépítési terve (1959)
• Ercsi község fejlesztési terve (1959)
• Zugló-Törökőr részletes rendezési terve (1959)
• Budapest, XIV. Nagy Lajos király út – Egressy úti lakókörzet beépítési terve (1959)
• Jánoshalma egyszerűsített általános és központjának részletes rendezési terve (Laboda Zsigmonddal, 1960)
• Budapest III. Árpád fejedelem út – Lajos utca beépítési és szanálási terve (1960)
• Újpest részletes rendezési terve (1961)
• Újpest-Rákospalota általános fejlesztési terve (1961)
• Újpest, Árpád út – Virág út beépítési és szanálási terve (1962)
• Dorog, Tokod, Tát községek egyszerűsített általános rendezési terve (1963)
• Dabas község központjának beépítési terve (1963)
• Tata egyszerűsített általános és a városközpont részletes rendezési terve (Bognár Lászlóval és Meggyesi Tamással, 1963-1964)
• Nyírmártonfalva központjának részletes rendezési terve (1964)
• Debrecen – Vörös hadsereg út és Csapó utca forgalmi rendezési és beépítési terve (1966)

Főbb építészeti tervei

Építésztervezői tevékenysége során irodaházakat (Dabas Járási Tanács, Budapest VI. Zichy Jenő út), lakóépületeket (Budapest XIV. Erzsébet királyné útja, Budapest XI. Andor utca) tervezett, továbbá több köztéri emlékmű és szobor építészeti terveit készítette el.

Díjazott tervpályázatai

Nagy ambícióval és kiemelkedő eredménnyel vett részt országos pályázatokon Kismarty-Lechner Gyulával, Mező Lajossal és másokkal. Szívesen készített a terveket alátámasztó markáns perspektívákat. Tervpályázati sikereit mutatja a több mint 20 díjban és megvételben részesített hazai és külföldi pályamű. I. díjazásban részerült pályaművei:

• Budapest IX. kerület Üllői út – Nagykörút rendezése (társszerzőkkel, 1957)
• Budapest Óbuda részletes rendezési terve (Kismarty-Lechner Gyulával és Mező Lajossal, 1957)
• Budapest XIII. kerület Váci úti lakótömb beépítési terve (1959)
• Szocialista falu terve (nemzetközi) 1960. (társszerzőkkel, 1960)
• A Nemzeti Színház elhelyezése (1963)
• Miskolc-Tapolca rendezése (társszerzőkkel, 1964)

Irodalmi munkássága, publikációi

Malmok…

Korai kutatási témája volt a malmok. Két tudományos igényességű könyvet írt a malmokról: „A mezőgazdasági jellegű ipari építészet műemlékei – a malmok” (1957) és a „Régi malomépítészet (1967) címmel. Könyveinek rajzait, ábráit mindig saját maga rajzolta. A malmokkal kapcsolatban két cikkét is jegyzik: „Kallómalmok: a kézműves és manufakturális gyapjúipar kallómalmainak rekonstrukciós vizsgálata” (Technikatörténeti szemle, 1963) és „Az ipari építészet műemlékeiről: Szélmalmok” (Magyar építőművészet, 1958).

Életének utolsó éveiben újra visszatért kedvenc témájához. Nyolcvanévesen könyvírásba fogott, ezúttal a malmokat, mint energiatermelő egységeket vizsgálta, a kezdeti megoldásoktól egészen a modern áramtermelő szerkezetekig, a turbinákig. Mindezt a megszokott magas színvonalon, részletes ábrákkal, számításokkal, képletekkel magyarázva, időbeli és térbeli korlátok nélkül kalandozva a nagyvilágban, széleskörű ismeretanyag birtokában. A hátrahagyott több mint 300 oldalas, 500 ábrás könyvet örökösei 2014-ben adták ki „Malmok: a korai ipari építészet” címmel.

Egyéb publikációi

Számos írása jelent meg szakmai folyóiratokban (Településtudományi közlemények, Városépítés, Magyar építőművészet, Technikatörténeti szemle, Alföld, Építésügyi szemle, Műszaki tervezés, Békési élet, Budapest, Műemlékvédelem, Magyar építőipar, Településfejlesztés), melyek közül a jelentősebbek:

• Homorúd újjáépítése (Településtudományi közlemények, 1957)
• A lakótömbök parkosításának néhány kérdése (Településtudományi közlemények, 1959)
• A lakóegységek tervezésének néhány időszerű egészségügyi kérdése (Településtudományi közlemények, 1962)
• Debrecen fejlesztés közben: Városfejlesztő erők hatása a településre (Alföld, 1967)
• További gondolatok Debrecen városfejlesztéséhez (Alföld, 1967)
• A városrendezés időszerű kérdései (Városépítés, 1968)

…és a hegedű

Nyugdíjba vonulása után megszerezte a hegedűépítői képesítést. (Gyermekkorától maga is játszott ezen a hangszeren.) Saját otthoni műhelyében számos új hegedűt készített és régi hangszereket is javított. Az általa épített hegedűkön az Amerikai Egyesült Államoktól Japánig számos országban játszanak ma is a művészek. Egy hegedűjét a Zeneakadémia hegedű tanszakának adományozta, azzal, hogy azon mindig a legtehetségesebb, de saját hangszerrel nem rendelkező első éves hallgató tanulhasson.

Amikor keze erővel már nem bírta, tapasztalatait, észrevételeit tanulmányokban foglalta össze. Első könyve “A hegedű analóg statikai vizsgálata” címmel 2000-ben, “A hegedű fizikája” 2004-ben, „A hegedű, a képzőművészet és a természettudomány” 2006-ban jelent meg (mindhármat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Hangszerészképző Iskolája adta ki). 2009-ben “A hegedűről ma – hagyományok, tévelygések, távlatok” címmel magánkiadásban összegezte elméleti munkáit. Ebben a könyvben a korábbiakat további két írás egészíti ki. Könyvei gazdagon illusztráltak, számtalan rajzot, ábrát tartalmaznak, amelyeket mind maga készített.

Elismerései

• Ybl Miklós-díj (1968) – Az ipari műemlékkutatás terén kifejtett tudományos munkásságáért, különösen a „Régi malomépítészet” c. könyvéért
• Építőipar kiváló dolgozója (1973)
• Szófiáért emlékérem (1978)
• Budapestért emlékérem (1982)

Forrás: P. P. önéletrajza; Zábránszkyné Pap Klára összeállítása (Építésügyi szemle 2013/4); Lechner Központ

38 írása olvasható a MATARKA-n, 13 munkája található a Lechner Központnál