Dr. Springer Ferenc

(1920-2003)

jogász
a Velencei-tavi Intéző Bizottság vezetője
Hild-díjas

Szakmai életútja

Nagyapja 1932-1938-ig az FTC elnöke volt. Már gyerekkorában a Velencei tó szerelmese, mindössze 16 évesen az Agárdi Fürdő Egyesület titkára lett. Jogot tanult, 1943-ban szerezte meg diplomáját. A háború alatt jogászként dolgozott a Pénzintézeti Központban, később a Dohányipari Dolgozók Szakszervezetében lett vezető jogász. A háború után – folytatva a családi hagyományokat – az FTC titkára, majd később a baráti kör elnöke lett.

Amikor 1958-ban létrehozták a Velencei-tavi Intéző Bizottságot, kezdetben társadalmi aktívaként dolgozott a tóért, majd hamarosan a szervezet titkárságának vezetője lett. Hatalmas lendülettel vetette magát a fejlesztő munkába. A következő két évtizedben valóban látványos változáson ment át a Velencei-tó és környéke. A tó üdülőtóvá fejlesztése érdekében előkészítette a Velencei-tavi fejlesztési programot, amelynek elfogadását követően, 1971-ben megkezdődhetett a Velencei-tavi üdülőkörzet nagyszabású fejlesztése, a tó- és a mederkotrás, a vízszintszabályozás, a települések és üdülőterületek vízellátása és csatornázása. A terv végrehajtásának 20 éve alatt elkészült a tó vízháztartásának szabályozására szolgáló pátkai és zámolyi tározó, kiépült 25 kilométernyi partfal és móló, 23 kikötő, kikotortak 10 millió köbméter iszapot és kivágtak 5 négyzetkilométernyi nádast, kialakították a nemzetközi versenyek megtartására alkalmas vitorlás- és evezőspályát, feltöltöttek 300 hektárnyi parti területet. Kiépült az üdülőkörzet ivóvízellátó rendszere, a csatornahálózat és a dinnyési központi szennyvíztisztító telep. Felszámolták a tó vízgyűjtőjének szennyező forrásait, az északi parton 1100 hektárt fásítottak, szállodák, vállalati üdülők, kempingek nyíltak.

1982-ben nyugdíjba vonult, de nyugdíjazását követően sem pihent. Létrehozta a Velencei-tavi Tárcaközi Bizottságot, amely átvette a VIB korábbi szerepét, a Pro Recreatione Alapítványt és a Velencei-tó Barátainak Szövetségét. 1994-ben közreműködésével megalakult a Velencei-tavi Térségi Tanács, amely 1999 végéig működött, vezetésével.

Elismerései, emlékezete

  • Munka Érdemrend arany fokozata (1980)
  • Hild János emlékérem (1985) – „a Velencei tó fejlesztése érdekében végzett áldozatos és eredményes munkásságáért”
  • 2011-ben – közadakozásbólszobrot állítottak emlékére az agárdi hajókikötőnél (Kligl Sándor szobrászművész alkotása)
  • Nevét viseli a velencei-tavi Vízi Sportcentrum
  • Gárdony és Fejér megye díszpolgára

Forrás: V-tó; Regio Regia (Vitkóczi Éva írása, 2010)

3 írása olvasható a MATARKA-n, 2 munkája található a Lechner Központban