
Takács Máté
(1937- )építészmérnök, várostervező
városépítési-városgazdasági szakmérnök
főépítész Hild-díjas
Szakmai életútja
1937-ben született Mindszenten. Középiskoláit Szentesen végezte, majd a Műegyetemen szerezte meg építészmérnöki diplomáját 1961-ben. 1970-ben városépítési-városgazdasági szakmérnöki oklevelet szerzett. Első munkahelye a Fővárosi 2. sz Építőipari Vállalat, majd 1963-1964-ig a Műegyetem Városépítési Tanszékének tanársegédje.
Amikor 1964-ben az ÉVM úgy döntött, hogy a vidéki állami tervezőirodákban létre kell hozni a várostervező egységeket, Szegedre költözött, ahol a Szegedi Tervező Vállalat tervezője, majd műteremvezetője lett. 1969-ben kinevezték Szeged Megyei Jogú Városi Tanács főépítészének, mely posztot 1986-ig töltötte be. Ez idő alatt épült ki a várost északról-északkeletről övező lakótelepi gyűrű és a nyugati logisztikai tengely. 1986-1998-ig, nyugdíjba vonulásáig a Dél-magyarországi Tervező Vállalat igazgatója volt. (A rendszerváltás idején még tanácselnök-helyettesként is működött.) 1997-től saját cégében dolgozik. Számos jelentős településrendezési munkája mellett 22 társasházat és több, mint 300 családi házat tervezett, valamint több szakmai publikációja van.
Fontosabb településrendezési munkái
- Újfehértó központjának részletes rendezési terve (Laboda Zsigmonddal, 1964)
- Szeged, Tarjándűlő részletes rendezési terve (Hübner Mátyással, 1965)
- Izsák községközpont részletes rendezési terve (1968)
- Szatymaz összevont rendezési terve (1989)
- Szeged általános rendezési terve (1966-1969, felülvizsgálat 1989)
- Szeged hosszú távú városfejlesztési koncepciója (1993, 2008)
- Szentes általános rendezési terve (Katona Zoltánnal, 1997)
- Szentes városközpont szabályozási terve (1999-2000)
- Szeged, belváros Kis- és Nagykörút közötti terület szabályozási terve (2000)
- Szeged, „Vadaspark” lakópark szabályozási terve (2001)
- Szeged, „Kállay liget” lakópark szabályozási terve (2001)
- Algyő településszerkezeti és szabályozási terv módosítása (2003)
- Makó településszerkezeti és szabályozási terve (2004)
- Ópusztaszer, településszerkezeti és szabályozási terve (2007)
- Hódmezővásárhely (Népkert és környéke), szabályozási terv módosítása (2011)
- Szeged kiemelt gazdasági övezet (Logisztikai Központ), településszerkezeti és szabályozási terv módosítása (2015)
- Szeged, Makó, Szentes városok településszerkezeti és szabályozási terveinek módosítása több terület vonatkozásában
- Több község településszerkezeti és szabályozási terve (Ferencszállás, Klárafalva, Földeák, Jánoshalma, Maroslele, Székkutas)
Publikációi
- Szeged monográfia 5. kötetében a város építészettörténetét bemutató fejezet
- Szeged várostörténeti atlaszában a XX. századi rész
Több írása jelent meg a Városépítés, Műszaki tervezés, Területrendezés, Magyar építőipar, Településfejlesztés, Szeged című folyóiratokban, amelyek főként Szeged várostörténeti és városrendezési kérdéseivel foglalkoznak. Néhány jelentősebb írása:
- A szegedi agglomeráció fejlesztése és rendezése (Területrendezés, 1973)
- Szeged megyei város rekonstrukciója (Területrendezés, 1976)
- Új és erősödő jelenségek a városépítésben Szeged példáján (Településfejlesztés, 1988)
- Száz év városanatómiája. Szeged topográfiája a XX. században (Szeged, 2013)
Elismerései
- Szeged Város Műszaki Díja (1968)
- Magyar Építőművészek Plakettje (1971)
- Hild János emlékérem (1981)
- Habitat 1993 Emlékérem (1993)
- Vedres István-díj (2017)
- Szeged város arany plakettje (2017)
- Pro Urbe Szeged (2018)
Forrás: Wikipedia; Építészfórum (Pacsika Emília interjúja); Modern építészeti lexikon, szeged.hu
21 írása olvasható a MATARKA-n, 106 munkája található a Lechner Központnál