Szakmai életútja

1928-ban született Miskolcon. 1946-ban beiratkozott a Magyar Agrártudományi Egyetem Kertgazdaságtudományi Karára, ahol 1948-1950-ig – oklevele megszerzéséig – egyetemi demonstrátorként részt vett a Kerttervezési Tanszék oktatási, tervezési és kutatási munkájában. Diplomája megszerzése után rövid ideig a Fővárosi Kertészeti Vállalatnál építésvezetőként dolgozott, a Ludovika tér és az Élmunkás tér tereprendezési és kertépítési munkáit irányította, majd az épülő Árpád-híd fölhajtó útvonalainak földmunkáit vezette. 1950-1953-ig a VÁTI zöldterületi szakosztályán tervezői feladatokat látott el. 1953-ban a LAKÓTERV-be került, ahol kezdetben irányító tervező, 1954-től szakosztályvezető, 1957-től az önálló Zöldterületi Osztály vezetője, végül 1963-1970-ig területrendezési szakfőmérnök volt. 1952-ben beiratkozott a BME Építészmérnöki Karára, ahol 1958-ban építészmérnöki oklevelet szerzett.

Jelentősebb tervezési munkái mellett több nemzetközi tervpályázaton (Hamburg, Essen, Moszkva, Bilbao) és számos hazai építészeti-városrendezési pályázaton vett részt, sikeresen. Építészként több nemzetközi kiállítás magyar pavilonjának tervezője volt. 1958-1962-ig a Balatoni Intéző Bizottság felkérésére a déli part fejlesztésének, rendezésének szakértői feladatait látta el.

A tervezői és elméleti tevékenysége szorosan kapcsolódott a Kertészeti Egyetem Kerttervezési Tanszékének oktatói-kutatói munkájához. 1952-től külső munkatársként tervezési gyakorlatok vezetését látta el, majd 1962-ben másodállású egyetemi adjunktusként kerttechnikai előadásokat is tartott. Itt az oktatási feladatok mellett az 1963-ban létrehozott önálló kertépítészeti szak tantervéhez kidolgozta a zöldterületi tervezés korszerű oktatási metodikáját. 1964-ben egyetemi doktori címet szerzett. 1961-1971 között a BME Városépítési Tanszékén is tanított. 1968-ban kidolgozta az első hazai zöldterületi tervezési irányelvet, amelynek kötelező alkalmazását az ÉVM a Magyar Tervezési Irányelvek keretében elrendelte.

1971-ben az ÉVM Műszaki Tervezési Főosztály vezetőjévé nevezték ki, ezért az egyetemi állásairól le kellett mondania, de mint meghívott előadó tartott továbbra is előadásokat és tervezési gyakorlatokat. Oktatói munkája elismeréseként 1973-ban címzetes egyetemi docenssé, majd 1977-ben címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki. A Kertészeti Egyetemen oktatói munkája mellett 1977-től 1991-ig ellátta a Táj-és Kertépítészeti Szak vezetői feladatát.

1980-ban az ÉVM Építészeti, Településfejlesztési, Műemléki Főosztály vezetője lett. Ezt a feladatkört látta el 1991-ig, nyugállományba vonulásáig. Főosztályvezetőként meghatározó szerepe volt a településtervezési és az építészeti tevékenység megújításában, korszerű szabályozásában. Két diplomája birtokában „híd” szerepet töltött be a tájépítészet és az építészet között. Minisztériumi munkájának főbb eredménye voltak: a beruházási folyamat korszerűsítése és ebben a tervezői tevékenység meghatározó szerepének kialakítása, a számítógéppel segített tervezés bázisainak kiépítése, a tervezési jogosultság szabályozása, a vezető tervezői minősítés rendszerének kialakítása, a mérnök- és építészkamara létrehozása feltételrendszerének kimunkálása. Jelentős szerepe volt a terület- és településrendezés folyamatának és metodikájának ökológiai szemléletű átalakításában, a települési környezetvédelem koncepciójának kidolgozásában. Fontos feladatának tekintette a műemlékvédelem anyagi bázisainak kiszélesítését és hatósági jogkörének megerősítését, a magyarországi kastélyprogram összeállítását, a várossá nyilvánítás kritériumrendszerének meghatározását.

Kezdeményezésére Magyarország 1985-ben csatlakozott az UNESCO „Világ kulturális és természeti öröksége védelmére” létrehozott konvenciójához, egyben kinevezték a konvenció Magyar Nemzeti Bizottsága elnökévé, ennek feladatát nyugdíjba vonulásáig látta el. Ebben a minőségében terjesztette be 1987-ben a konvenció párizsi plenáris ülésén a Budapest Dunapart panorámája és a budai vár, valamint Hollókő falu felvételét a világörökség listájára, amelyet a plenáris ülés elfogadott.

1991-es nyugállományba vonulását követően is tanított, 1998-ban megírta a Környezetarchitektúra című egyetemi tankönyvét, irányította az Ormos Imre Alapítvány Kuratóriumának szakmai munkáját, amíg csak egészsége engedte.

Jelentősebb tervezési munkái

• Kazincbarcika, Dunaújváros általános zöldterület-rendezési tervei
• Miskolc, Ózd, Salgótarján, Nagybátony, Várpalota, Veszprém, Hódmezővásárhely lakóterületeinek zöldterületi tervei
• Óbuda, Kelenföld és több más budapesti lakónegyed terep- és zöldterület-rendezési terve
• Szekszárd, Veszprém, Várpalota, Hódmezővásárhely főterének, Debrecen Petőfi tér, Sopron, Május 1. tér komplex rendezése
• Borsodi Egészségügyi Központ, Sopron Állami Szanatórium, Pécsi Orvostudományi Egyetem Központi Klinika, Hajdúszoboszló SZOT gyógyszálló és gyógyfürdő terep- és kertrendezési tervei
• Ózdi strandfürdő és sporttelep, Budapest városmajor sportjátszótere
• Miskolc-Tapolca részletes rendezési terve
• Több nagy bányászlakótelep rendezési, beépítési terve

Publikációi

Környezetarchitektúra című könyve mellett számos írása is megjelent különböző szakmai folyóiratokban (Műszaki tervezés, Városépítés, Építésügyi szemle, Magyar építőművészet, Településfejlesztés, Állam és igazgatás). Ezek főként minisztériumi feladataival kapcsolatosak, köztük több urbanisztikai jellegű témákkal foglalkozik. Ezek közül a fontosabbak:

• A környezetvédelem közös felelősségünk (Magyar építőművészet, 1982)
• A területrendezési tervezés korszerűsítésének irányelveiről, a tervezés folyamatáról és a tervek tartalmáról (Településfejlesztés, 1983)
• A települések fejlődésének irányítását megalapozó kutatások tapasztalatai (Állam és igazgatás, 1985)
• Társadalom és építészet (Építésügyi szemle, 1987)
• A települési környezetvédelem és koncepciója (Településfejlesztés, 1987)
• Az építésügyi igazgatás építészeti és területrendezési kérdései (Településfejlesztés, 1988)

Elismerései

• Eötvös Lóránd-díj (1987)
• Ormos Imre-emlékérem (1988)
• A Magyar Köztársaság Csillagrendje (1990)
• Hild János-díj – „a terület- és településrendezés ökológiai szemléletű átalakításáért” (posztumusz, 2007)

Források: wikipedia; fotó: Jámbor Imre; „A századvég településrendezését és építészetét formáló kertész” (Dr. Jámbor Imre írása a Kertészet és szőlészet 19/2019. számában); www.tajk.szie.hu