Heckenast Péter
(1926-2011)építészmérnök, várostervező
Ybl-díjas
Szakmai életútja
1926-ban született Szombathelyen, mind anyai, mind apai ágon építész dinasztia leszármazottjaként. A Műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 1950-ben, utána demonstrátor, tanársegéd, majd kutató a Városépítési Tanszéken 1958-ig. Itt jelentős szerepe volt a tanszéki városismertető filmek elkészítésében, valamint a nyári felmérési munkák vezetésében. Ez idő alatt félállásban a VÁTERV-ben is tervezett. 1958-ban (1956 okán) elbocsátották a Műegyetemről. Ezt követően 1958-1968-ig a Miskolci Tervező Vállalatnál (ÉSZAKTERV) városrendezőként dolgozott. 1963-tól Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Heves megye területi főépítésze. 1968-1981 között a Borsod megyei Tanácsi Tervező Vállalat (BORSODTERV) főmérnöke. 1981-ben visszatért az ÉSZAKTERV-be, ahol főépítész, irodavezető, később tervellenőr lett. Nyugdíjas éveiben tíz éven keresztül a Miskolci Bölcsész Egyesületnél építészettörténeti ismereteket adott elő művészettörténész hallgatóknak.
Főbb munkái
- Miskolc általános rendezési terve (1960-1967)
- Miskolc, Kilián-dél lakótelep városrendezési terve (1961-1966)
- Miskolc, Szentpéteri kapui városrész rendezési terve (1964-1970)
- Miskolc, Bulgárföldi lakótelep rendezési terve (1968-1970)
- Miskolc, Stadionkörnyék rendezési terve (1968-1970)
- Miskolc, Avas városrész rendezési terve (Horváth Istvánnal, 1967)
- Miskolc, Új köztemető és ravatalozó (1971)
- Sárospatak, Bodrog szálló (1982)
- Budapest, Moszkva tér és Széna tér rendezési tervjavaslata
- Debrecen általános rendezési terve
- Mezőkövesd, Zsóry fürdő és üdülő rendezési terve
- Aggteleki Nemzeti Park és térsége regionális tájrendezési terve (1988)
Publikációi
Több írása jelent meg szakmai folyóiratokban (Településtudományi közlemények, Műszaki tervezés, Magyar építőművészet, Városépítés, Területrendezés), melyek közül jelentősebbek:
- Pécs városközpontja (Pogány Frigyessel, Településtudományi közlemények, 1953)
- Székesfehérvár történeti városközpontja (Településtudományi közlemények, 1954)
- Tervezési gondok Miskolcon (Horváth Istvánnal, Kerepesi Ferenccel, Krisztik Pállal és Nagy Zoltánnal, Magyar építőipar, 1966)
- Városépítés Borsodban (Városépítés, 1966)
- A VASITERV településtervezési tevékenységének viszontagságai (Területrendezés, 1979)
Elismerései
- Ybl Miklós-díj (1964) – „a miskolci Kilián lakótelep déli részének városépítési tervéért”
- Pro Urbe (Miskolc, 1989)
Forrás: Építészfórum (epiteszforum.hu, Sári István nekrológja); Modern építészeti lexikon; Évek, művek, alkotók; Miskolci Modern (miskolcimodern.hu); Egy tanszék 80 éve (BME Urbanisztikai Tanszék)
13 írása olvasható a MATARKA-n, 5 munkája található a Lechner Központban