Szakmai életútja

1884-ben született Tapolcán, híres borkereskedő családban. 1897-1902 között a győri Szabad Királyi Alreál-gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait (itt Kozma Lajossal évfolyamtársak voltak), majd a müncheni Technise Hochschule építészhallgatója lett. 1906-os hazatérése után gyakran megfordult Bécsben, itthon pedig Orbán Ferenc építész irodájában dolgozhatott. 1913-ban végleg hazatérve megnősült, és különböző építészirodákban dolgozott.

Az 1919-es Tanácsköztársaság alatt jelentős feladatokat vállalt, a Múzeumi és Művészeti Direktórium építészetért felelős tagja lett. Ebben a minőségében az Építés című lapnak nyilatkozott elképzeléseiről. Míg az építészképzéssel kapcsolatos koncepciója indokolt volt, addig a cenzúra emlegetése, vagy az építészeti szakosztály feladatainak meghatározása (építés, rombolás, tanítás) joggal keltett felháborodást a szakmai közvéleményben.

1919 áprilisától a Möller István vezette műegyetemi reform nyomán újonnan meginduló Városépítési és Tervezési Tanszéket vezette, amivel Lukács György bízta meg. Így ő lett hazánkban az első „város-tanszék” első tanára. (Segíthette e folyamatot az is, hogy ekkor Czakó Alfréd személyében az egyetemnek építész rektora volt. A reform keretében felállított tanszékeket azonban még 1919-ben megszüntették.) Kéziratban fennmaradt előadásainak anyaga szerint a városépítés elméletének és gyakorlatának oktatását történeti bevezetővel kívánta megalapozni. 1919-ben tervezési programokat is készített különböző intézmények, valamint egy ún. „Proletárház” számára.

A Tanácsköztársaság bukása után a Magyar Mérnök és Építészegylet kizárta tagjai közül. Ezen években színpadterveket, síremlékeket, bútorokat tervezett. Építészeti terveit és pályázatait egy ideig kollégái (Meller Dezső, Szelle Kálmán) neve alatt készítette. A zsidótörvény után ismét csak mások nevében tervezhetett. Munkái közül sok elpusztult és többet átépítettek, sok pedig meg sem valósult. Tervei többsége elégett, vagy elveszett.

A Kiscelli Múzeum építészeti gyűjteményéből azonban előkerült néhány értékes terve, sok kis rajza, írása, előadásvázlatok, makettfotók, valamint megvalósult épületeinek fotói is. Ezekből is kiderül, hogy – bár nagy megbízásokhoz nem juthatott – olyan építészeti életművet hozott létre, amely nem valami divatos stílusirányzatot követett, hanem saját elképzelése szerinti formavilágot alakított ki. Épületeit szokatlan, sőt meghökkentő formai megoldások, játékos spontaneitás jellemzik. Házait a környezetükhöz sokféle elemmel (lépcső, terasz, támfal, fedett veranda) kapcsolta. Elképzeléseit gyakran vitatta meg barátaival: Ferenczy Bénivel, Ferenczy Noémivel, Egry Józseffel, Derkovits Gyulával, Szőnyi Istvánnal, Pátzay Pállal. Írásaiból is kiderül, hogy nemcsak az akadémizmus, de a modern építészet dogmáit is elutasította. Szabadidejében akvarellel tájképeket festett.

1944-ben – elutasítva barátai segítségét – 60 évesen önként vonult munkaszolgálatba. A Nyugat-Ausztriában fekvő Welsben halt meg. Szelle Kálmán barátja az ő munkásságát idézve tervezte meg 1961-ben Szőnyi István zebegényi műtermét.

Fontosabb (ismert) munkái

• Szentendrei Városháza újjáépítése
• Keszthelyi gyermeküdülő
• Szent-György hegyi présház
• Családi házak (Rózsadomb, Gellérthegy, Zalaegerszeg)
• Halápy villa (Bp., Somlói út, 1928)
• Egerszeghegyi présház (1934)
• Zombori Városháza pályázat (Kozma Lajossal)

Forrás: Veszprémi megyei életrajzi lexikon; Wikipedia; Modern építészeti lexikon; Egy tanszék 80 éve (BME Urbanisztika Tanszék); szombat.org; mozgovilag.hu (Janáky Istvánnal beszélget Váradi Júlia); Magyar építőművészet 1994/6